Maki-variációk (szusikészítés otthon)

2. tojásos maki

Sima rántotta is megteszi, de úgy az igazi, ha két tojásonként egy evőkanál mirint is belekeversz.

2.a (ez nem kifejezetten maki, de jól mutat pár darab a maki-falatkák közt)

Ha van szögletes rántotta-sütőd, öntsd ki tojással, majd szinte azonnal, hogy az alsó egy milliméter megdermed, a felét hajtsd rá a másik felére. A felszabaduló részbe folyasd bele a szilárd rész felett lévő, még folyékony felvert tojást. Addig ismételd a folyamatot, amíg elfogy a folyékony tojás. Alternatív megoldásként megteszi a hagyományos serpenyő is. Próbáld ki: egyszerre csak a lehető legkevesebb tojást csorgasd a serpenyőbe, úgy, hogy épp elfedje az edény alját. A papírvékony rántottát óvatosan tedd egy tányérra. Ismételd meg a műveletet minél többször (ameddig tart a tojás), az egyes szeleteket helyezd egymásra.

Ha kihűlt, a "tortából" vágj nagyjából 2×5 centis téglalapokat. Az így kapott tégla alakú tojást kösd át egy vékony nori-csíkkal, esetleg egy darabka újhagymaszárral.

3. vega maki

Használd a fantáziád – egy budapesti étterem például párolt karalábét és répát használ tölteléknek. Némi túlzással elmondható, hogy bármilyen zöldséget fel lehet használni a célra (uborka, jégcsapretek, cukkini – amit csak lehet, nyersen tegyél a makiba). Az egyik legjobb töltelék talán a gomba: piríts meg egy keveset vajon (nagy lángon, ne hagyd, hogy levet eresszen. Ha mégis, egy szűrővel csepegtesd le, ne áztassa el a rizst, pláne a norit). Ha van szárított shiitake gombát, egy keveset áztass be vízbe, majd süsd meg a többi gombával. Használhatsz szárított hazai gombákat (vargánya, rókagomba stb.) is.

Haladók olyan tekercset is készíthetnek, amely nem kívül hordja az algát: a makiszura kenj először rizst, majd utána fektesd rá a norit – és innét már mehet a megszokott módon. Akkor lesz szép az ilyen maki, ha a rizsed eléggé ragacsos, de még egyben maradnak a szemek. A végén meghempergetheted fekete-fehér szezámmag-keverékben.

Végül tedd az egészet az ágyadra, amin egy kék takaró van. Arra rakd – hanyattfekve – az akvárium lámpáját. Erre jöhet az alacsony japán asztal füstüveggel. Ha jól csináltad, ehhez hasonló képet kapsz:

 

Image

 

:)))))))))

 

Fórum a japán ételekről

 


 

 

 

 A recept hozzávalóit megvásárolhatod webáruházunkban:

makiszu, bambuszszőnyeg maki (szusitekercs) készítéshez  makiszu, bambuszszőnyeg maki (szusitekercs) készítéshez 

nori (algalapok) 10 lap  nori (algalapok) 10 lap 

Szusirizs Minori Szusirizs Minori 

szusirizs-por szusirizs-por 

ecetes gyömbér ecetes gyömbér 

vaszabi (japán torma) vaszabi (japán torma) 

szójaszósz "Jamasza" 150ml szójaszósz "Jamasza" 150ml 

Rendeld meg egyben, kedvezményes áron, 6000Ft-ért itt!

Related posts