Korallal Kína ellen
Egy japán expedíció két korallszigetet próbál létrehozni a Csendes-óceán viharok tépázta csücskében, amely a Kína és Japán között feléled? rivalizálás egyik f? terepévé vált.
Japán tudományos fölényével próbálja eldönteni a néhány csupasz sziklán kirobbant vitát. A sziklák ugyanis a japán haditengerészet hatáskörét definiálják, amely ellen a kínai terjeszkedés jelenti a legnagyobb kihívást.
Japán tengerbiológusok nemrég fejezték be az els? korall-beültetést néhány apró szigeten, Tokiótól 1500 kilométerre délre, hogy megmentsék ?ket a hullámzástól és a tájfunoktól.
Reményeik szerint hamarosan milliónyi apró korall jelenik meg a zátonyokon és a tenger fölé fognak magasodni, megnövelvén a földdarab méretét, amely dagály idején csupán tíz centivel magasodik a vízszint fölé.
A zátonyt egy brit hajóskapitány, William Douglas fedezte fel 1789-ben az HMS Iphigenia fedélzetén. A sziklákat róla nevezték el és jóval azel?tt megjelent a királyi akadémia térképein, hogy a kínaiak vagy a japánok tudomást szereztek róla.
A Japánban Ókinotorisima (Távoli madár-sziget) néven ismert sziklák rendkívül fontosak a felkel? nap országa számára. Tokió szerint ugyanis ezek határozzák meg a befolyási övezetet, amely a „szigetek” háromszáz kilométeres körzete.
Ezen a területen Japán magának követeli a teljes halállományt, valamint a föld mélyén rejt?z? ásványi kincseket. Eddig több mint háromszázmillió jent költöttek hatalmas betontömbökre, hogy körbebástyázzák a szigetecskéket. Csupán egyetlen zátony megóvására 25 milliót költöttek egy titániumból készült véd?hálóra.
Kína megkérd?jelezi a japán igényeket, annak ellenére, hogy még a pekingi térképészek, akik szeretik a dél-kínai tengert saját vízként feltüntetni sem állítják, hogy országuknak joga lenne a területre. Ehelyett egyszer?en arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kérdéses földdarab nem sziget, hanem csak szikla.
Azzal érvelnek, hogy a nemzetközi egyezmények szerint Japánnak nincs joga a sziklákkal a 300 km-es zónát saját területnek tekinteni, azaz nem állíthatják le a kínai kitermel?ket.
Az említett egyezmények definíciója szerint a sziget „természetesen létrejött földdarab, melyet víz vesz körül”. Ezért ilyen fontosak az okinavai laborokban el?állított korallok hízlalta szikladarabok a japán status quo fenntartása számára.
Kínai kutatóhajók járják a vidéket, komoly diplomáciai vihart aratva a tokiói politikusok között, amely végül odáig vezetett, hogy Tokió ultranacionalista polgármestere, Isihara Sintaró elutazott a zátonyra és egy zászlót lengetve partra szállt.
Még egy sziklára er?sített réztáblát is megcsókolt, amire az volt írva, hogy „Ókinotorisima, Japán”. Aztán reklámozta egy kicsit a helyi halászipart, majd visszament a f?városba.
Van azonban a vitának egy súlyosabb, katonai vonatkozása is. Ha a kínaiak sikeresen elvitatják a kérdéses területet, ezzel komolyan gátolhatják háború idején a szigetországból induló flották mozgását.
Egy esetleges tajvani konfliktus idején ugyanis az USA valószín?leg beavatkozik majd, a hadihajói azonban Guamból épp ezen a területen át tudnának a kínai sziget megsegítésére indulni.
Japán tudományos fölényével próbálja eldönteni a néhány csupasz sziklán kirobbant vitát. A sziklák ugyanis a japán haditengerészet hatáskörét definiálják, amely ellen a kínai terjeszkedés jelenti a legnagyobb kihívást.
Japán tengerbiológusok nemrég fejezték be az els? korall-beültetést néhány apró szigeten, Tokiótól 1500 kilométerre délre, hogy megmentsék ?ket a hullámzástól és a tájfunoktól.
Reményeik szerint hamarosan milliónyi apró korall jelenik meg a zátonyokon és a tenger fölé fognak magasodni, megnövelvén a földdarab méretét, amely dagály idején csupán tíz centivel magasodik a vízszint fölé.
A zátonyt egy brit hajóskapitány, William Douglas fedezte fel 1789-ben az HMS Iphigenia fedélzetén. A sziklákat róla nevezték el és jóval azel?tt megjelent a királyi akadémia térképein, hogy a kínaiak vagy a japánok tudomást szereztek róla.
A Japánban Ókinotorisima (Távoli madár-sziget) néven ismert sziklák rendkívül fontosak a felkel? nap országa számára. Tokió szerint ugyanis ezek határozzák meg a befolyási övezetet, amely a „szigetek” háromszáz kilométeres körzete.
Ezen a területen Japán magának követeli a teljes halállományt, valamint a föld mélyén rejt?z? ásványi kincseket. Eddig több mint háromszázmillió jent költöttek hatalmas betontömbökre, hogy körbebástyázzák a szigetecskéket. Csupán egyetlen zátony megóvására 25 milliót költöttek egy titániumból készült véd?hálóra.
Kína megkérd?jelezi a japán igényeket, annak ellenére, hogy még a pekingi térképészek, akik szeretik a dél-kínai tengert saját vízként feltüntetni sem állítják, hogy országuknak joga lenne a területre. Ehelyett egyszer?en arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kérdéses földdarab nem sziget, hanem csak szikla.
Azzal érvelnek, hogy a nemzetközi egyezmények szerint Japánnak nincs joga a sziklákkal a 300 km-es zónát saját területnek tekinteni, azaz nem állíthatják le a kínai kitermel?ket.
Az említett egyezmények definíciója szerint a sziget „természetesen létrejött földdarab, melyet víz vesz körül”. Ezért ilyen fontosak az okinavai laborokban el?állított korallok hízlalta szikladarabok a japán status quo fenntartása számára.
Kínai kutatóhajók járják a vidéket, komoly diplomáciai vihart aratva a tokiói politikusok között, amely végül odáig vezetett, hogy Tokió ultranacionalista polgármestere, Isihara Sintaró elutazott a zátonyra és egy zászlót lengetve partra szállt.
Még egy sziklára er?sített réztáblát is megcsókolt, amire az volt írva, hogy „Ókinotorisima, Japán”. Aztán reklámozta egy kicsit a helyi halászipart, majd visszament a f?városba.
Van azonban a vitának egy súlyosabb, katonai vonatkozása is. Ha a kínaiak sikeresen elvitatják a kérdéses területet, ezzel komolyan gátolhatják háború idején a szigetországból induló flották mozgását.
Egy esetleges tajvani konfliktus idején ugyanis az USA valószín?leg beavatkozik majd, a hadihajói azonban Guamból épp ezen a területen át tudnának a kínai sziget megsegítésére indulni.
STO