Elindult a Magyar Kyokushin Karate Szervezet csapata a koppenhágai Eb-re…
Szövetes kiemlet helyről, Török is a legjobb nyolc közül verekedhet. A Junior és felnőtt EB-t Koppenhága híres Valby Halen Sportcsarnokában, 2005 április 8-9-én rendezik meg.
A versenyre 30 ország több mint 300 versenyzője nevezett. A magyar delegáció vezetője shihan Furkó Kálmán 6. danos mester, aki tagja a világszövetség techinikai és övvizsgabizottságának is.
A közel 50 fős magyar delegációt junior és felnőtt versenyzők, edzők, bírók és a médiastáb alkotja, amely folyamatosan, éjjel-nappal forgatva megörökíti minden jelentős mozzanatát a versenynek: utazás, előkészületek, bemelegítés, mérlegelés, a riválisok, és természetesen magát a versenyt is több kamerával forgatva.
Az Eb-t követően az így összevágott anyagból összefoglalót is láthatunk a sport1 tv csatornán.
A csapat április 6-án reggel indult a Wizzair légitársaság gépén, Malmön keresztül Koppenhágába, ahol az eddigi hagyományoknak megfelelően szeretne helytállni a magyar válogatott. A juniorok versenye pénteken lesz, míg a felnőttek szombaton küzdenek meg a bajnoki címekért.
A válogatott bajnoki címre legesélyesebb 2 felnőtt versenyzője Szövetes Vera, aki kiemelt pozícióból indul, valamint Török Dániel (ő is a legjobb nyolcban kezd), akik a júniusi, Oszakában megrendezésre kerülő Világkupán is képviselik hazánkat.
A válogatott szakvezetői minden kategóriában várnak érmes helyezéseket, különösen a formagyakorlatban, ahol a magyarok több mint tíz éves hegemóniát tartanak Európában.
Az Eb küzdelmeinek részleteiről és az eredményekről folyamatos beszámolókat küldünk.
Kalmár Árpád
MKKSZ sajtó-menedzsment bizottság vezetője