Diákolipiai verseny Martfűn

Az országos diákolimpiai versenyprogram közép-magyarországi elődöntőjét rendezi a Martfűi Kyokushin Karate Klub március 4-én, szombaton.

Image

A verseny megrendezésére a szervezet vezetősége kérte meg a klubot az utolsó pillanatok egyikében, mert a tavaly kijelölt szervező hirtelen visszamondta a versenyt.

Ismerve az ország legeredményesebb klubját, amely már számos versenyt bonyolított, sensei Karmazin ügyvezető elnök és sempai Leskó Anna bátran és bizalommal fordult az alföldi klubhoz. Ráadásul sensei Karmazin korábban sok évig vezette a martfűi csapatot.

Kozma Imre polgármester úr és Martfű város támogatásával a klub elvállalta a verseny szervezését, lebonyolítását.

A teljes utánpótlás korosztály tatamira lép szombaton, 12 órai kezdettel, miután mind a 133 nevező bemérlegelt 8 és 11 óra között. A versenyen olyan prominens személyek is jelen lesznek, mint shihan Furkó Kálmán elnök, illetve sensei Karmazin György ügyvezető elnök. A válogatott vezetését sempai Agócs Tibor is képviseli, aki kiváló jászberényi versenyzői mellett a válogatott titánokat is figyelemmel kíséri, hisz az ifjakra rövidesen Európa-bajnokság vár, méghozzá Budapesten.

A helyi klub több mint 20 versenyzővel képviseli a martfűi „karatés várost”. Az eredményhirdetés 17 órára várható. Igen sok válogatott versenyző küzdelmeit láthatják a versenyre kilátogató nézők.

Kapcsolódó bejegyzések