Rendhagyó edzőtábor Tokajon

Az eddigi edzőtáborokon napi három edzés után kellett bulizni, ha pedig az emberfia fesztiválra látogatott, ott maximum kardioedzésre (ugrálás koncerteken) és erőfejlesztésre (súlyemelés söröskancsókkal) volt lehetőség. Az egészséges egyensúlyra, azaz az edzés és bulizás egészséges egyensúlyára tesz kísérletet a Tokaj-Hegyalja Fesztiválon a Union Sport Promotion július 14. és 17. között. Itt a Magyar Shidokan Karate És Thai Box Szövetség, a Magyar Hivatásos És Amatőr Muay Thai Szövetség, valamint a Magyar Zen Bu Kan Kempo Szövetség versenyzőivel is edzhetsz. Az edzéseket Bánóczy Zoltán (ökölvívás), Jónási Gábor (thai box), shihan Somogyi Zsolt…

Bővebben

Nemzetközi edzőtábor

Vasárnap kezdődik a Magyar Kyokushin Karate Szervezet nyári edzőtábora Pécsett, sensei Garas József szervezésében. A tábor vezetője shihan Furkó Kálmán. Edzéseket fog vezetni sensei Karmazin György, sensei Bencze Antal. A tábor a szervezet szokásos közgyűlésével kezdődik. Utána övvizsgán bizonyíthatnak a jelentkezők. Edzéselméleti előadást fog tartani – mondhatni most már szokás szerint – Dubecz József tanár úr.Napi három tréningen fognak gyakorolni a karatékák, külön csoportokban. Külön tréningeken foglalkoznak a formagyakorlatokkal, a küzdelemmel, szermunkával, alaptechnikákkal, edzésvezetéssel.

Bővebben

Szakedző képzés

A Testnevelési Egyetemre június utolsó napjaiban kezdődtek a felvételik, a küzdősport tanszékre, szakedzői szakra, ahová karate szakon 50 –en próbáltak felvételt nyerni. A „próbatétel” orvosi alkalmassági vizsgával kezdődött, majd egy írásbeli tesztet írtak a jelentkezők, ami a saját stílusok nemzetközi, és hazai versenyeredményeiről szólt, illetve e legeredményesebb versenyzőkről. Ezen kívül pedagógiai, edzésvezetési kérdések szerepeltek a teszten. Majd szóbeli felvételi következett, ahol az általános edzéselméleti kérdéseket, képességfejlesztéseket kellett – elméletben – adaptálniuk saját stílusuk versenyfelkészülésére. Persze alapfeltétel volt a középfokú edzői képesítés megléte, illetve mesteri övfokozat. Több kick-bokszoló, shotokan, shinto-ryu és…

Bővebben

Chacon visszatér

Julio Pablo Chacon neve jól cseng a hazai boksz- és sportrajongók körében, hisz már kétszer is kesztyűt húzott hazánk fiai ellen. Első alkalommal „nemzeti tragédia” okozója volt, hisz a „Mi” Kovács Istvánunkat győzte le, viszont utána Nagy János vett rajta revansot.A „visszatérése” pedig azt jelenti, hogy az élvonalba igyekszik visszatérni a már egyszer- kétszer leírt öklöző.Most lehetőséget kapott egy világbajnoki címmérkőzésre Mike Anchandoval szemben, a WBO nagypehelysúlyú övéjért. Az összecsapás július 15-én lesz Dallasban. Gavin Rees lett volna az eredeti ellenfele Anchandónak, de neki „súlyos” problémái adódtak, és az argentin…

Bővebben

K-1 Hungary 2004

„Katonás” sorban álltak a jelentkezők, hogy ringbe lépjenek a csodálatos Főnix csarnokban, Debrecenben, augusztus 19-én. Ám nem fogadták el „akárki” jelentkezését.Ami biztosnak tűnik, hogy a címvédő Meiszter Gábor nem akarja a tavalyi eredményénél alább adni, persze ehhez Nagy Tibornak is lesz pár szava, és feltehetően pár combrúgása.A „legrégebbi” magyar K-1-es, Varga Péter 2003-ban nem volt jelen, de most kiderülhet, hogy melyikük a jobb, ő vagy Meiszter. Jön a másik jeles képviselője is a családnak, Varga Tamás személyében. Várható a „két Zilai” is, Sándor és Zsolt . Többen kíváncsiak voltak, hogy…

Bővebben

Török Dániel a K-1 Hungary-n?

Török Dániel nyilatkozott a Szaku magazinnak. Kérdésünk arra irányult, hogy valóban tárgyalt-e a magyar K-1 torna szervezőivel?– Igen tárgyaltunk, és elmondták, hogy szeretnék, ha szerepelnék a versenyen.– Mit válaszoltál?– Egyelőre nemet kellett mondanom a K-1 stílusra, hisz még nemrégen kezdtem el a kesztyűs edzéseket, és korai lenne egy ilyen verseny. Csak felkészülten vagyok hajlandó egy új szabályrendszerben elindulni.– Akkor nem láthat most a debreceni közönség?– Arról is beszéltünk, hogy egy bemutató küzdelemben szerepeljek, ringben, kyokushin szabályok szerint, és ez elől nem zárkóztam el. – Ki lenne az ellenfél?– Egy külföldi…

Bővebben

Debreceni K-1 torna

Immár második alkalommal kerül megrendezésre hivatalos K-1 verseny „kis hazánkban”. A program szervezője újra katona Attila, a hazai K-1 liszensz kizárólagos tulajdonosa.Igen sok versenyző jelentkezett be a megmérettetésre, de csak a legjobbak kaphatnak rajtengedélyt. A díszvendégek pedig nem akárkik lesznek, hisz a küzdőrendszer legnagyobbjai tisztelik meg a tornát. Itt lesz a „Vörös skorpió”, a fehér orosz, Alexey Ignashov, akit nagyon jól ismernek a hazai rajongók is. És itt lesz a K-1 legnagyobb bajnoka, Mr. Perfect, az az Ernesto Hoost! Ernesto már lassan hazalátogat, hisz nem első ízben érkezik ide.A versenyt…

Bővebben

Török Dániel új vizekre evez

A nagyon jó kyokushin eredményekkel rendelkező nehézsúlyú már korábban edzőt váltott. A világbajnokság után – ahol Dani 8.(!) lett a világ legjobb 128 versenyzője közül – Bódi István sensei vette át munkájának irányítását. Mostantól azonban már Füzesy Zoltán, a jól ismert boksztréner is segíti a felkészülését. Feltehetően Rubin Olivérrel fog Dani tréningezni. Első edzése olyan jól sikerült, hogy azonnal felajánlottak neki egy leigazolást, és egy szeptemberi amatőr bokszversenyen való debütálást!Persze más is van a tarsolyban. A debreceni K-1 verseny szervezői is felkeresték az óriást, hogy induljon el K-1 szabályok szerint.…

Bővebben