Thai és muay thai box gála

Április 17-én nemzetközi thai box gálának ad otthont a pécsi PVSK csarnok. A gálán a hazai fighterek mellett horvát és szlovák küzdők is ringbe lépnek. Az éjszaka folyamán profi thai box mérkőzések lesznek láthatóak, illetve muay thai küzdelmekre is sor kerül. Az utóbbiban engedélyezettek a könyék és térd technikák is fejre. Több hazai Európa-bajnokunk is kötelek közé lép. A főmérkőzés Brunner Tihamér, a WKA világbajnoka és Robert Gregor szlovák versenyző között zajlik. A +95 kg-os küzdelmet 5 menetre írták ki.

Bővebben

Sajtótájékoztató a Pilvax kávéházban a Szaku magazinnal

A Magyar Kyokushin Karate Szervezet március huszonhetedikén tartja 2004. évi magyar bajnokságát Budapesten, ahol a hölgyek 3 súlycsoportban (-55,55-65,+65), az urak pedig 4 súlycsoportban (70,80,90,+90) mérik össze a tudásukat. A tét többek között az idei Európa-bajnokság indulási joga, ami Bulgáriában kerül megrendezésre. A verseny sajtótájékoztatója 03.23.-án, kedden, 12 órai kezdettel, a budapesti Pilvax kávéházban lesz, melynek vendégei többek között Szövetes Veronika és Sztankó Rita világkupa győztesek, illetve Jarábik László és Stefanovics József vb csapattagok, valamint a Szaku magazin, mint az esemény médiatámogatója. Több televízió és napilap is jelen lesz a…

Bővebben

Szeminárium Bonyhádon

Senpai Stefanovics József, a Martfűi Klub vezetője szemináriumot  tartott a bonyhádi klub  meghívására a dombóvári, a pécsi és a helyi  klub karatékáinak. Az edzések és a beszélgetések témája elsősorban a  kyokushin küzdelem volt.

Bővebben

Kyokushin bemutató

 A Budapesti BNV területén megrendezett Sport és Szabadidő Szakkiállításon két bemutatót tartott a Magyar Kyokushin Karate Szervezet férfi válogatottjának világbajnoki kerete, név szerint Jarábik  László, Jarábik Zsolt, Török Dániel,Stefanovics József. A bemutatón  részt vett az esemény vezetője, a válogatott egyik edzője, Senpai  Agócs Tibor.

Bővebben

Diákolimpiai döntő Veszprémben

 Lezajlott a 2004 évi Diákolimpiai Döntő Veszprémben, a helyi Fitt sc. szervezésében. A verseny a legrangosabb hazai megmérettetés az utánpótlás  számára. A veszprémi fináléba való kerülés csak a regionális elődöntőkön keresztül volt lehetséges, melynek része volt a Martfűi Szaku  kupa is, amely a kelet-magyarországi régió (250 fő) vetélkedése volt,  illetve a budapesti régió a Budai harcművész S.E versenyén, míg a  dunántúliak a pápai klub által szervezett viadalon igyekeztek a döntőbe  jutni. Ezek mellett minden hazánkban tevékenykedő knock down szervezet  részt vesz rajta. Veszprémben 350(!) versenyző lépett küzdőtérre, és itt akár…

Bővebben