Biztonságos utcákat Japán északi szigetén!
Egész télen Hokkaidón dolgoztam orvosi tolmácsként. Niszekóban, a
porhót kedvelő síelők és hódeszkások Mekkájában vállaltam munkát. Ha a
nagy porban hirtelen feltűnik egy izmosabb növény, ha besíelnek az
erdőbe vagy ha nem sikerül tökéletesen átugrani egy sziklát, akkor
bemegyek a kórházba és segítek fordítani az orvos és a beteg között.
Orvosi dokumentációt is fordítok a páciensek számára. Ez nagyjából azt jelenti, hogy olyan japán szavakat fogok, mint a tokocuenitankosszecu és lefordítom őket érthető kifejezésre, mint például csuklótörés.
Mióta elkezdtem ezt a munkát, az esetek csupán fele kapcsolható a síeléshez vagy a hódeszkázáshoz. Úgy néz ki, hogy a városi sétafika legalább olyan veszélyes lehet. És most nem a bűnözésről beszélek. Igencsak kockázatos vállalkozás Hirafu városkában sétálni. Árt az egészségnek. Amit a csillogó prospektusok kifelejtenek Niszeko tulajdonságai közül, az, hogy egy fantasztikus sípálya tövében fekszik ugyan, de egyben a világ legnagyobb egybefüggő jégpályája is. Amely naponta szed áldozatokat.Ahogy kilépnek a buszból a helyi Csitosze repülőtéren, a turista máris komoly eséllyel pályázhat egy olyan eseménysorozatra, melynek elkerülhetetlenül kórházi látogatás a vége. Sokkal nagyobbal, mint amilyennel otthon szembenézne. Van, aki egy órát sem bír ki és máris Hopp! Bumm! Betonjárda! Kórház! Csuklótörés!Hiába a láb hibás a csúszásban, a károk szinte mindig a csuklóban keletkeznek, mivel legtöbben ösztönösen maguk alá rántják a kezüket, fékezendő az esést.
Az egészben az a fura, hogy semmit sem tesznek a jég ellen. Ha megelőznék a Hopp! Bumm! szakaszt, az emberek sosem jutnának a Betonjárda! Kórház! Csuklótörés! fázisba.
A nyugati országokban beperelnék a várost, de Japánban csak annyit mondanak: Homok? Menj a strandra, ha homokot akarsz. Só? Az a sintó rituálékhoz való. Vajon mit csinálnak az eszkimók?
Hirafu biztonságosabbá tehetné az utcáit. Íme néhány javaslat:
Tartsanak sintó megtisztulási szertartásokat az utcákon – néhány naponta. Biztos vagyok benne, hogy a japánok azonnal alkalmazkodnának és sózni kezdenék a járdát, amint elmondanák nekik, hogy az egész egy megtisztulási rituálé.
Ha ez sem működik, tartsanak szumóversenyeket az utcán. Ott mindig rengeteg só röpköd.
Áruljanak mászóvasat. Hegymászó boltot kellene nyitni, óriási forgalmat bonyolítanának.
Telepíts állandó mentőautókat az ismertebb jégfoltok mellé, mint például az élelmiszerbolt parkolója. Ha nincs elég mentőautód, mit szólnál vésztelefonokhoz, amilyeneket az autópályák mellett is látni?
Költöztesd közelebb a kórházat. A legközelebbi egészségügyi intézmény húszperces útra van. Ez különösen meglepett.
Ha egy új McDonalds étterem nyílik, komoly kutatást végeznek: hány autó megy arra naponta, ki ül bennük és hova tart. Csak ezután döntenek csak úgy, hogy megépítik a vendéglőt. Ha viszont kórházépítésről van szó, azt hinnéd, hogy a helyszín magától értetődően a sípálya alja lesz.
Ehelyett naphosszat utaztatják az embereket a kórházig, legyen szó törött combról vagy csuklóról.
Lehet, hogy létezik valamiféle szent tulajdonság a jégben, ami megakadályozza a japánokat abban, hogy eltávolítsák. Úgy látszik, nem bírnak betelni vele. Még egy „Jégbár” is van Hirafun – teljesen jégtömbökből építve.
Azt hiszem, kifejezetten azoknak a pácienseknek nyitották, akik szeretnének néhány szót váltani a vádlottal, jegelni a sérüléseiket, és persze egy pohártartásra alkalmas kézzel elfeledkezni az egész Hopp! Bumm! Betonjárda! Kórház! Csuklótörés! sorozatról.
Amy Chavez