A túl sok arany fejfájást okoz a japánoknak

Az Athéni Olimpia aranyérmeseit ősszel tervezik kitüntetni – jelentették be kormányhivatalnokok. Mivel azonban már eddig is 19 atléta nyert aranyat, a kormány azon gondolkozik, hogy mégsem kapják meg mindannyian az elismerést.

Az aranyérmeseket a „Bíbor Szalag Éremmel” tervezték megjutalmazni egy korábbi döntés szellemében, miszerint a rendkívüli eredményt elért sportolókat magas állami elismerésben kell részesíteni.

A kitüntetésre korábban csak az 50 évnél idősebb személyeket terjeszthették fel. 2002-ben azonban a kormányzat eltörölte a korhatárt. Az új politika szellemében Rjoko Tani dzsúdós, Koszuke Kitadzsima úszó és Takehiro Kasima tornász már meg is kapta a kitüntetést világbajnoki címükért.

A kabinet kitüntetésekkel foglalkozó irodája most azon tanakodik, odaadja-e a díjat az összes aranyérmet szerzett sportolónak, beleértve a tornászcsapat hat tagját.

„Az egyik lehetőség az, hogy a korábban már kitüntetett sportolóknak nem adjuk oda még egyszer a díjat, így csökkenethetjük a kitüntetettek létszámát. Ugyanakkor félő, hogy a nagyközönség nem fogja megérteni – mondta az iroda egyik munkatársa.

Egy másik hivatalnok így nyilatkozott: az is egy lehetőség, hogy Taninak, aki a második, illetve a dzsúdós Tadahiro Nomurának, aki a harmadik olimpiáját nyerte meg a kitüntetés helyett a Becsület Érdemrendet adományozzuk.

Mainichi Shimbun

Related posts