A helyiek saját kezükbe vették a katasztrófavédelmet
Taja Josizó és kilenc barátja két évet töltött egy 21 méteres híd építésével, ami kis falucskájukat köti össze egy biztonságos magaslattal, hogy cunami esetén oda tudjanak menekülni.
A 65 éves Taja korábban többször folyamodott Kusimoto város hivatalához, hogy építsenek ki egy új menekülő utat egy földrengést követő cunami esetére. A város a fősziget, Honsú legdélibb csücskén fekszik.
Először 1996-ban adott be kérvényt az önkormányzathoz katasztrófamegelőzés céljából. Ezt a következő három évben megismételte. A válasz mindannyiszor ez volt: „nincs rá pénz”.
A vakajamai önkormányzat becslése szerint egy „nankai” földrengés után 6,3 méteres hullámok érkeznének kilenc perccel az esemény után.
Nankaiban 100-150 évente következik be 8-as földrengés. Egy ilyen következett be 1946-ban, megölve 1330 embert. Akkor nyolcan haltak meg a 6 méteres cunami miatt Kusimotónál.
A központi kormányzat tanulmánya szerint 50%-os esély van arra, hogy a következő 30 év során egy ilyen „nankai” földrengés bekövetkezik.
Miután Taja felismerte, hogy hiábavaló dolog a hivataltól segítséget várni, összefogott a barátaival és megszervezte az első önkéntes katasztrófa-megelőző csoportot a városban.
A csoport két éven keresztül épített egy hidat, amely egy dombon álló parkba vezet. A városvezetés végül melléjük állt és lépcsőket épített a parkhoz.
A víz felett átívelő híd átszelése és a 157 lépcső megmászása Taja megfogalmazása szerint „az idősek számára kemény feladat, de a domb 35 méterre magasodik a tengerszint fölé. Cunami esetén a lehető leghamarabb ide kell menekülniük.”
Taja, aki az Omiszaki kerületi polgárőrséget is vezeti 6 éves volt, amikor 1946-ban egy cunami pusztulást hozott a városba. Az 1995-ös nagy hansin földrengést követő napokon fiát napokig eltűntnek nyilvánították.
– Amikor azon gondolkozunk, mit tehetünk egy természeti katasztrófa hatásai ellen, pontosan tudjuk, milyen szörnyűségre képes egy árhullám. Lehet, hogy mi leszünk a következők, bár mindenki azt hiszi, hogy a földrengés olyasmi, ami mindig másokkal történik – mondta.
Mivel a környék legtöbb háza nincs három méternél magasabban a tengerszintnél, tudta, hogy egy hírda lesz szüksé.
A 300 háztartásban élő 700 ember számára korábban olyan menekülési útvonalat határoztak meg, amely a keleti oldalon élők számára 15 percig tartott a biztonságos parkig. Most a híd és a lépcső segítségével az utat 6 percesre rövidítették.
A hír hatására városszerte alakultak hasonló csoportok. Az egyik 2004-ben jött létre. Vezetője a 48 éves Takenaka Ikuicsiró elmondta: a legfontosabb, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését a katasztrófamegelőzés iránt.
Csoportjával megkérte az általános és középiskolásokat, hogy a kerületben 50 méterenként fessék fel, hány méterrel van a tenger szintje felett.
– Naponta automatikusan rápillantunk a jelekre, remélem, sokan tudni fogják majd, merre meneküljenek, ha jön a cunami.
Mostanában három további menekülő útvonalat terveznek kialakítani a dombra.
– Nem tudjuk, holnap, vagy harminc év múlva csap le ránk a cunami – mondta. – Ezért kell állandóan felkészülten várnunk.
Yahoo