Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – Újrakezd? fiatalok
2007 március 15.
Hello, Abe Sinzo vagyok.
„Biztonságos munkát mindenkinek. Abe Sinzó vagyok a feldolgozó részlegb?l, az acéllemezek felel?se.”
Elég sok id? telt el azóta, hogy utoljára köszöntöttem a munkásokat a kóbei Kakogawa acélgyárban, egy vállalatnál, ahol 26 évvel ezel?tt dolgoztam. „Biztonságos munkát!”, szólt a köszöntés. a gyárban minden áldott nap, tele aggódással a többiek biztonságáért.
Itt kezd?dött a karrierem. Máig emlékszem a szokatlanul komoly munkára, és arra a gondosságra és büszkeségre, amellyel acélt – „az ipar rizsét” – gyártottunk.
Van egy mondásunk, amely szerint „az acél a nemzet gerince”. Az acélipar a japán növekedéshez nyújtott elengedhetetlen segítséget, máig ez országunk egyik legfontosabb iparága. Segített az ipar fellendülésében, átlendített bennünket az olyan helyzeteken, mint a Plaza Accord, a súrlódások az USA-Japán kereskedelemben, vagy az élesed? globális verseny. Még a nagy Hansin földrengés után is forrón tartották a kohókat a gyáramban, és azonnal helyreállították a termelést. Nagy felel?sséget érzek az ilyen elkötelezett emberek vezet?jeként.
Még most is érzem a kohóból kiáramló forróságot, ami 26 éve megcsapta az arcom. A munkaruha anyaga, a sisak és a keszty?k – egyik sem változott azóta. Még egy modern technológiát alkalmazó üzemben is szükség van olyan mesterekre, akik megállapítják az anyag min?ségét a színére pillantva.
A világ figyelme a japán acéliparra irányul a környezetvédelmi kérdések miatt. A Kakogava acélgyárban az energiafelhasználás hatékonysága az én id?m ta harminc százalékkal javult egy fejlett környezetbarát és energiatakarékos technológiának köszönhet?en. Más területeken is ki kellene használnunk ezt a lehet?séget, mint nemzetünk egyik er?sségét.
Ugyanaznap egy ifjúsági nevel?intézetet is meglátogattam Hirosima prefektúrában. A fiatalok próbaid?s felügyeletének rendszere olyan sikeres lett, hogy az innét elbocsátott fiataloknak csupán 1,1 százaléka vált visszaes?vé. Azok közül, akiket az iskolába irányítottak, senki sem került vissza az intézetbe.
Szerettem volna minél többet megtudni az oktatási viszonyokról, amelyekkel ilyen figyelemre méltó eredményeket értek el az elmúlt évek során.
Az intézményben az elszigeteltségt?l és az önértékelés hiányától szenved? fiatalokat a társadalmi kapcsolatok ápolására tanítják. Úgy gondolom, hogy az olyan érzések táplálása, mint az egymás iránt érzett bizalom és felel?sség a kulcs a társadalmi beilleszkedéshez.
Egy fiú, aki korábban azzal vádolta a szüleit, hogy „eladták” ?t ennek az intézetnek és egy másik, aki bevallotta, hogy képtelen volt bárkiben is megbízni, miután rendszeresen zaklatták társai az általános iskola harmadik osztályában elmondták, hogy az itt töltött id? segített nekik. Azt mondták, hogy még ha követtek is el hibákat, függetlenül attól, milyen kemény soruk volt, képesek voltak túljutni a problémákon tanítóik és új társaik segítségével.
Mélyen megindított, amikor egy tiszta tekintet? fiú elmondta, hogy „egyszerre csak egy dolgot akarok megoldani, lépésr?l lépésre, hogy soha többé ne kövessek el hibát”.
A másik iránt érzett bizalom fontosságát felismer? és az ismételt hibák után is elég er?vel rendelkez? fiatalok minden kétséget kizáróan kulcsfontosságú szerepet játszanak a személyiségükben és ez fogja segíteni ?ket további életük során. Lehet, hogy kanyargós utakon jártak, de ?szintén remélem, hogy ezek a fiatalok vissza fognak találni a társadalomba és megvalósíthatják álmaikat.
A Központi Oktatási Tanács jelentést tett az oktatás újjáépítésér?l szóló vitákról. Az embereknek eltér? véleményük van az oktatásról, de véleményem szerint a kormányzat viseli az els?dleges felel?sségeta gyerekek életét és biztonságát alapvet?en befolyásoló kérdésekben, mint az oktatás. Ebb?l a néz?pontból adtam ki az útmutatásokat a kérdést érint? törvényjavaslatok megtételekor.
A költségvetési vita rendkívül élénk volt a képvisel?házban. Számos rendkívüli probléma tornyosul el?ttünk, melyek közvetlenül érintik az emberek mindennapjait. Szilárd elhatározásom, hogy mindegyikre választ találunk, lépésr?l lépésre.
Hello, Abe Sinzo vagyok.
„Biztonságos munkát mindenkinek. Abe Sinzó vagyok a feldolgozó részlegb?l, az acéllemezek felel?se.”
Elég sok id? telt el azóta, hogy utoljára köszöntöttem a munkásokat a kóbei Kakogawa acélgyárban, egy vállalatnál, ahol 26 évvel ezel?tt dolgoztam. „Biztonságos munkát!”, szólt a köszöntés. a gyárban minden áldott nap, tele aggódással a többiek biztonságáért.
Itt kezd?dött a karrierem. Máig emlékszem a szokatlanul komoly munkára, és arra a gondosságra és büszkeségre, amellyel acélt – „az ipar rizsét” – gyártottunk.
Van egy mondásunk, amely szerint „az acél a nemzet gerince”. Az acélipar a japán növekedéshez nyújtott elengedhetetlen segítséget, máig ez országunk egyik legfontosabb iparága. Segített az ipar fellendülésében, átlendített bennünket az olyan helyzeteken, mint a Plaza Accord, a súrlódások az USA-Japán kereskedelemben, vagy az élesed? globális verseny. Még a nagy Hansin földrengés után is forrón tartották a kohókat a gyáramban, és azonnal helyreállították a termelést. Nagy felel?sséget érzek az ilyen elkötelezett emberek vezet?jeként.
Még most is érzem a kohóból kiáramló forróságot, ami 26 éve megcsapta az arcom. A munkaruha anyaga, a sisak és a keszty?k – egyik sem változott azóta. Még egy modern technológiát alkalmazó üzemben is szükség van olyan mesterekre, akik megállapítják az anyag min?ségét a színére pillantva.
A világ figyelme a japán acéliparra irányul a környezetvédelmi kérdések miatt. A Kakogava acélgyárban az energiafelhasználás hatékonysága az én id?m ta harminc százalékkal javult egy fejlett környezetbarát és energiatakarékos technológiának köszönhet?en. Más területeken is ki kellene használnunk ezt a lehet?séget, mint nemzetünk egyik er?sségét.
Ugyanaznap egy ifjúsági nevel?intézetet is meglátogattam Hirosima prefektúrában. A fiatalok próbaid?s felügyeletének rendszere olyan sikeres lett, hogy az innét elbocsátott fiataloknak csupán 1,1 százaléka vált visszaes?vé. Azok közül, akiket az iskolába irányítottak, senki sem került vissza az intézetbe.
Szerettem volna minél többet megtudni az oktatási viszonyokról, amelyekkel ilyen figyelemre méltó eredményeket értek el az elmúlt évek során.
Az intézményben az elszigeteltségt?l és az önértékelés hiányától szenved? fiatalokat a társadalmi kapcsolatok ápolására tanítják. Úgy gondolom, hogy az olyan érzések táplálása, mint az egymás iránt érzett bizalom és felel?sség a kulcs a társadalmi beilleszkedéshez.
Egy fiú, aki korábban azzal vádolta a szüleit, hogy „eladták” ?t ennek az intézetnek és egy másik, aki bevallotta, hogy képtelen volt bárkiben is megbízni, miután rendszeresen zaklatták társai az általános iskola harmadik osztályában elmondták, hogy az itt töltött id? segített nekik. Azt mondták, hogy még ha követtek is el hibákat, függetlenül attól, milyen kemény soruk volt, képesek voltak túljutni a problémákon tanítóik és új társaik segítségével.
Mélyen megindított, amikor egy tiszta tekintet? fiú elmondta, hogy „egyszerre csak egy dolgot akarok megoldani, lépésr?l lépésre, hogy soha többé ne kövessek el hibát”.
A másik iránt érzett bizalom fontosságát felismer? és az ismételt hibák után is elég er?vel rendelkez? fiatalok minden kétséget kizáróan kulcsfontosságú szerepet játszanak a személyiségükben és ez fogja segíteni ?ket további életük során. Lehet, hogy kanyargós utakon jártak, de ?szintén remélem, hogy ezek a fiatalok vissza fognak találni a társadalomba és megvalósíthatják álmaikat.
A Központi Oktatási Tanács jelentést tett az oktatás újjáépítésér?l szóló vitákról. Az embereknek eltér? véleményük van az oktatásról, de véleményem szerint a kormányzat viseli az els?dleges felel?sségeta gyerekek életét és biztonságát alapvet?en befolyásoló kérdésekben, mint az oktatás. Ebb?l a néz?pontból adtam ki az útmutatásokat a kérdést érint? törvényjavaslatok megtételekor.
A költségvetési vita rendkívül élénk volt a képvisel?házban. Számos rendkívüli probléma tornyosul el?ttünk, melyek közvetlenül érintik az emberek mindennapjait. Szilárd elhatározásom, hogy mindegyikre választ találunk, lépésr?l lépésre.