Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – A költségvetési javaslat elfogadásáról

2007 március 8.

Hello, Abe Sinzo vagyok.

„Az elnök úr bejelentése alapján közzéteszem, hogy a 2007-es pénzügyi év költségvetését elfogadták.”
Szombat este volt, a képvisel?ház plenáris ülésén hangos tapssal fogadták a hírt. E pillanatban fogadták el az Abe kabinet els? költségvetését. Megkönnyebbültem, ahogy az óriási kihívás lassan valóra vált és megacéloztam magam a következ? kihívásra.

.

Ha a költségvetést aznap nem fogadják el, nehéz lett volna végrehajtani az új pénzügyi év céljait, ez pedig óriási kihatással lett volna a japánok mindennapjaira. Ez a körülmény még jelent?sebbé teszi a javaslat elfogadásának tényét.A költségvetés el?készítésekor intenzíven vizsgáltam annak tartalmát, irányelveit, hátterét. Ha megindul a vita, az ember nem tudhatja, hová, milyen irányba fejl?dik, ezért egyetlen másodpercre sem lazíthatunk a fókuszáláson.
A kérdések rendkívül szerteágazóak, gyakran semmi közük a pénzügyi politikához. Néhányan azért kritizáltak, mert túl hosszú válaszokat adok, de azt hiszem, amennyire csak lehet, tisztán és összefüggéseiben elmagyarázhattam az Abe kabinet irányelveit. Végig fejben tartottam, hogy nem csupán a kérdés feltev?jének, hanem Japán minden egyes polgárának válaszolok.
A 2007-es pénzügyi év költségvetése tisztán tükrözi azt az elvet, hogy nincs fiskális konszolidáció gazdasági növekedés nélkül. Jól kiegyensúlyozott csoportosítással, melyek a legfontosabb területekre fókuszálnak er?sítjük a növekedést, segítünk a kihívásokra megválaszoló embereknek, megállítjuk a csökken? születési számot, miközben komolyan csökkentjük a közszolgák bérköltségeit és az állami projektekre fordított összegeket. Több mint 150 órányi vita után a tervezetet elfogadta a képvisel?ház. Elég komoly eredmény.
Aznap hajnali négyre értem haza. Ez volt a leghosszabb munkanapom azóta, hogy beiktattak.
Miután hazaértem a hivatali rezidenciára a kora reggeli órákban és pihentem egy kicsit, elmentem megnézni az „Aoki ókami” (Kék farkas) cím? filmet, amely Dzsingisz kán életét mutatja be. Hatalmas mozifilm, 27000 statisztával, ami a két és félmilliós Mongólia lakosságának egy egész százalékát teszi ki. A hordák leny?göz? látványa Mongólia végeláthatatlan sztyeppéin teljesen elsöpörte az álmosságom.
Idén lesz a harmincötödik évfordulója annak, hogy Japán és Mongólia diplomáciai kapcsolatokat létesített. Nemrég találkoztam Nambarin Enkbajat elnökkel. Mongólia lemondott a jelöltségr?l a 2008-as ENSZ-szavazáson, amely a nem állandó biztonsági tanács tagjait jelöli ki és inkább Japánt támogatja. Néhány mongol születés? szumós a legmagasabb rangot érte el Japánban. Remélem, hogy a két nép barátsága tovább er?södik.
A korábbi miniszterelnök, Koizumi Dzsunicsiro egyszer azt mondta: „a miniszterelnök olyan, mint egy napi 24 órán át ketrecben tartott madár”. Most már pontosan tudom, mit értett alatta. Szinte minden délbe és este úgy eszem, hogy egy találkozón vagy dokumentumok tanulmányozása közben bekapok egy szendvicset. Immár öt hónapja élem ezt az életet, néha nosztalgiát érezve egy átlagos barbecue-étterem vagy ramen-bolt iránt.
A film után megálltam egy ramen-étteremnél, id?tlen id?k óta el?ször. A ramen-tálban miszós sertés volt, lebeg?, hatalmas f?tt húsokkal. Volt valami különleges abban, hogy egy átdolgozott éjszaka után egy ilyen helyen tésztáztam.
Tegnap egy csoport tárgyalásokat kezdett a vietnámi Hanoiban arról, hogyan lehetne az észak-koreai helyzetre megfelel? választ adni. Észak-Koreának meg kell változtatnia hozzállását az elrabolt japánok ügyében. A tárgyalások semmi esetre sem mondhatóak könny?nek, de minden lehetséges er?feszítést megteszek, hogy eredményeket érjek el.