A Japánt ellátó tonhalfarmok is veszélyeztetik a természetes állományt

A török tonhalászok szövetségének képviselői decemberben Japánban jártak és találkoztak a Halászati Ügynökség, valamint környezetvédő csoportok vezetőivel. A képviselők elmondták, hogy be kívánják tartani a nemzetközi halászati egyezményeket, és szeretnék elérni, hogy Japánnal együttműködve gyűjtsenek adatokat a világ tonhalállományáról.

A látogatás apropóját az adta, hogy a Halászati Ügynökség nemrég bejelentette, hogy a törökök valószínűleg több tonhalat értékesítenek, mint amennyit a nemzetközi egyezmények lehetővé tennének. Az ügynökség felszólította az áruházláncokat, hogy vegyék le polcaikról a törökországi tonhalat.

Sokan kritizálják Japánt, amiért „felszívja” a tengeri erőforrások nagy hányadát.

Egy új technológia lehetővé teszi, hogy a halászok fiatal tonivadékot halásznak le, majd a tengerben kialakított óriási neveldékben etetik őket, amíg elég nagyra nőnek. A kifejlett, zsíros példányokat Japánban értékesítik.

– A legtöbb ilyen mesterséges „tóban” Japánnak nevelik a tonhalat – mondja egy benfentes a haliparból. – A kereskedők óriási erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy bejussanak erre a piacra.

A halászok gyakran repülőgéppel derítik fel a nagyobb halrajokat, ahonnét egy óriási hálóval egyetlen merítéssel be lehet gyűjteni a fiatal tonivadékokat.

A hálóban lévő halakat 50 méter átmérőjű, a tengerben kialakított, elkerített neveldékbe vontatják. A halak itt híznak kellőképp zsírossá.

A tonhal-farmok elsőként Ausztráliában jelentek meg a korai 90-es években, majd gyorsan elterjedtek Spanyolországban, Horvátországban, Máltán és Mexikóban.

Egy japán üzletember véleménye szerint a fogyasztók ma már megengedhetik maguknak, hogy jó „torót”, azaz a tonhal hasi részéből származó zsíros húst egyenek akár a futószalagos szusibárokban is. A szupermarketekben vásárolható, elérhető áron kínált tonhal vitathatatlanul boldoggá teszi a vásárlókat.

Egy évtizede Japán évi 3000 tonna farmon nevelt tonhalat importált – tavaly 35 ezer tonnát. A jó minőségű tonhal ára ennek hatására kilónként 5000 jenről kétezernél is kevesebbre esett.

Ez csupa jó hír a fogyasztóknak, ám újabb problémák merültek fel. Kiderült, hogy a farmok veszélyeztetik a tonhalpopulációt. A farmok kezelői ugyanis nem arról számolnak be, hogy mennyi ivadékot fogtak, hanem arról, mennyi halat adtak el. A pénz és a tonhal útja ráadául igencsak szövevényes.

Líbiában például alapítottak egy spanyol vállalatot, amely Tunéziában bejegyzett hajókkal gyűjtött ivadékot, melyet török, görög és máltai farmoknak értékesített.

A tonhalneveldék „fekete lyukak, ahol minden adat eltűnik”, mivel eddig soha nem publikáltak egyetlen adatot sem arról, hány hal pusztul el a befogott példányok közül.

Ida Tecudzsi, Japan Times