Apró gesztusok, történelmi pofonok

Apró lépéseket tett kedden Kína Japán kiengesztelésére. Bár hivatalosan szó sincs bocsánatkérésről, vagy kártalanításról, egy kormányzati tulajdonú cég felajánlotta a japán nagykövetség betört ablakainak a lecserélését. A hangulat fenntartása érdekében azonban kezdeményezték a japán hadsereg II. világháborús bűneit bizonyító helyszínek világörökséggé nyilvánítását.

Bővebben

Japán ételek az űrállomáson

Japán kajákat, többek között rizsgolyókat és halat is tartalmaz majd az ISS (International Space Station, Nemzetközi Űrállomás) étlapja. Jelenleg csupán amerikai és orosz ételek vannak a kínálatban az ISS-en, pedig más országokból is érkeznek asztronauták, sokszor 3-6 hónapra. A kutatók élelmezésért felelős csoportja nemrég kijelentette, hogy a többi látogató ízléséhez igazodó ételekkel kell gazdagítani az űrhajósok ellátmányát.  

Bővebben