2.
Jo 2013-as egyhónapos ösztöndíjának kalandjai folytatódnak.
Szóval reggel 7-kor indultunk az oszakai városnézésre.
Rinkuu Town állomásig a központ ingyenbusza vitt minket, ott vonatra szálltunk. Mindenki kapott egy egynapos Oszaka Shuuyuu Pass-t (大阪周遊パス, – angolul itt- olyan, mint a Budapest-kártya, vagyis ingyen lehet utazni metrón, hajón, vonaton (kivéve JR-t), kb. húsz helyre ingyen be lehet menni, további húsznál meg engedmények vannak. Mindezt 2000 jenért, ami nagggyon megéri, tekintve, hogy amúgy csak a belvárosig eljutni kb. egy ezres lett volna.
A vonat tele volt csikanos matricákkal – ez volt az első szó, amit hét éve megtanultam Japánban: perverz, fogdosós/mutogatós. Nem hiába Oszakában vezették be a Women Only – női szerelvényeket, állítólag itt a legtöbb a csikan.
Míg Shin-Oszakába mentünk, bizonyítékot szereztem arra, hogy vannak rendeletszegő japánok: a táblán ki van írva, hogy tilos a bicikli parkolása, és mégis…
Először Umedába mentünk, az egyetlen előírt programot letudni. Ez a Za Sekai Ichi Ten (ザ世界一展, a za természetesen az angol „the”-ből jön:), kb. A világ elsőszámú kiállítása), amire nem volt érvényes a kártya és 1300 jen volt a belépő. Annyira nem érte meg. 5-6 terem, olyan dolgokkal, amiket japánok találtak fel. Ilyen pl. a rotring (シャープペンシル) és Hatsune Miku (初音ミク), a 3D-s fiktív énekesnő, aki koncerteket ad.
Ezután az Osaka Sky Building-hez mentünk (hivatalos neve 空中庭園展望台 Kuuchuu teien tenbódai, Floating Garden Observatory), ahova viszont érvényes a kártya. Nagyon párás volt a leveg?, úgyhogy nem sikerültek túl jól a képek, de lenyűgöző volt. Kb. 173 méteres magasságban ittam egy maccsa lattét, ami már nagyon hiányzott. Van egyébként kijelölt dohányzó is a 39. emeleten.
A Sky Buliding aljában stílszerűen rizsföld, ahol visszatéhet gyökereihez a modern városi ember 🙂
Mivel másnap volt a Tanabata ünnep, az egyik szinten lehetett kívánságcetliket írni és felkötözni. Másnap a tévében láttam, hogy csillag alakú sütiket osztogattak az ünnep alkalmából.
Ezután szétváltunk kétfős csoportokra. Mi A-val Nambára mentünk, ketten az Oszakai kastályhoz, ahol már többször voltam hét éve, az utolsó csoport a kikötő felé, az Akváriumhoz, ahol már szintén voltam.
Először a Kamigata Ukiyo-e kan-t néztük meg. Sokkal kisebb, mint gondoltuk, három emelet van, de a harmadikon csak videót lehet nézni az ukijo-éről, a földszinten meg csak a kassza és egy ajándékbolt van, szóval marad az 1-2. emelet, összesen kb. 25 képpel. Ezek sem a leghíresebbek, de mind korabeli kabuki-színészeket megörökítő alkotás..
A csatornafedél-fotó sem maradhat el:
Aztán a Dótonbori környékén sétálgattunk, majd felültünk a Tonbori Hajókirándulás hajójára, ami 20 perces kis kört tett meg a híres csatornán. Nos, a híres csatorna mentén a hajóról kb. négy híresebb helyet lehet látni: a Don Quijote nevű áruház sárga keretes, nagyfejű reklámfiguráját, a Glico hirdetőtábláját, a Glico Man-t, a Sócsikuza kabuki-színházát és a Minatomachi River Place-t. Este sokkal látványosabb, amikor már minden neon ég és színessé teszi az amúgy elég lepukkant épületeket.
Egy utcával beljebb van a Kanidóraku Honten rákételeiről híres étterme, ami valójában a mozgó lábú rákalakú reklámfigurájáról híres (Japánban itt csinálták meg először, ma már több helyen látni).
Ezután vettünk egy csuhajt (csúhai, mint a Bacardi Breeze), kiültünk a partra, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. 6-kor találkoztunk a többiekkel a Botedzsú nevű okonomijaki étteremben, ettünk egy jót, aztán haza.
Vasárnap megint 7-kor találkoztunk, lementünk a közeli halpiacra, hogy frissen fogott halat reggelizzünk.
Ezután A-val biciklivel továbbmentünk a kb. húsz percnyire levő strandra, ahol fél 9 és 11 között sikerült szénné égetni magunkat, de nagyon jó volt újra a tengerben fürdeni. Fura módon mozgás nélkül fennmaradtunk a víz tetején, azt hittem, ilyen csak a Holt-tengernél van.
Ezután plázáztunk egyet. Lehet pl. 168.000 jenért (forintban most több, mint a duplája) jukatát venni. (Nem akarok igazságtalan lenni, ez egy kimonó-szakbolt, és lehetett 8000-ért is venni).
Hétfőn és kedden rendes óráink voltak, holnap egy középiskolába megyünk látogatóba..
Képek az Oszaka+ mappában.
Búcsúzóul az plakátsorozat, amivel tele van Oszaka belvárosa:
„Megdobogtatom a szíved”-költőien, prózaian: „izgalommal teli várakozásra késztetlek”
„Gyere ide!”
„Nem kell türelmesnek lenned / elviselni, kibírni (mondjuk a hiányom?:))”
„Első látásra belém szerettél? Én is Beléd.”
Rinkuu Town állomásig a központ ingyenbusza vitt minket, ott vonatra szálltunk. Mindenki kapott egy egynapos Oszaka Shuuyuu Pass-t (大阪周遊パス, – angolul itt- olyan, mint a Budapest-kártya, vagyis ingyen lehet utazni metrón, hajón, vonaton (kivéve JR-t), kb. húsz helyre ingyen be lehet menni, további húsznál meg engedmények vannak. Mindezt 2000 jenért, ami nagggyon megéri, tekintve, hogy amúgy csak a belvárosig eljutni kb. egy ezres lett volna.
A vonat tele volt csikanos matricákkal – ez volt az első szó, amit hét éve megtanultam Japánban: perverz, fogdosós/mutogatós. Nem hiába Oszakában vezették be a Women Only – női szerelvényeket, állítólag itt a legtöbb a csikan.
Míg Shin-Oszakába mentünk, bizonyítékot szereztem arra, hogy vannak rendeletszegő japánok: a táblán ki van írva, hogy tilos a bicikli parkolása, és mégis…
Először Umedába mentünk, az egyetlen előírt programot letudni. Ez a Za Sekai Ichi Ten (ザ世界一展, a za természetesen az angol „the”-ből jön:), kb. A világ elsőszámú kiállítása), amire nem volt érvényes a kártya és 1300 jen volt a belépő. Annyira nem érte meg. 5-6 terem, olyan dolgokkal, amiket japánok találtak fel. Ilyen pl. a rotring (シャープペンシル) és Hatsune Miku (初音ミク), a 3D-s fiktív énekesnő, aki koncerteket ad.
Ezután az Osaka Sky Building-hez mentünk (hivatalos neve 空中庭園展望台 Kuuchuu teien tenbódai, Floating Garden Observatory), ahova viszont érvényes a kártya. Nagyon párás volt a leveg?, úgyhogy nem sikerültek túl jól a képek, de lenyűgöző volt. Kb. 173 méteres magasságban ittam egy maccsa lattét, ami már nagyon hiányzott. Van egyébként kijelölt dohányzó is a 39. emeleten.
A Sky Buliding aljában stílszerűen rizsföld, ahol visszatéhet gyökereihez a modern városi ember 🙂
Mivel másnap volt a Tanabata ünnep, az egyik szinten lehetett kívánságcetliket írni és felkötözni. Másnap a tévében láttam, hogy csillag alakú sütiket osztogattak az ünnep alkalmából.
Ezután szétváltunk kétfős csoportokra. Mi A-val Nambára mentünk, ketten az Oszakai kastályhoz, ahol már többször voltam hét éve, az utolsó csoport a kikötő felé, az Akváriumhoz, ahol már szintén voltam.
Először a Kamigata Ukiyo-e kan-t néztük meg. Sokkal kisebb, mint gondoltuk, három emelet van, de a harmadikon csak videót lehet nézni az ukijo-éről, a földszinten meg csak a kassza és egy ajándékbolt van, szóval marad az 1-2. emelet, összesen kb. 25 képpel. Ezek sem a leghíresebbek, de mind korabeli kabuki-színészeket megörökítő alkotás..
A csatornafedél-fotó sem maradhat el:
Aztán a Dótonbori környékén sétálgattunk, majd felültünk a Tonbori Hajókirándulás hajójára, ami 20 perces kis kört tett meg a híres csatornán. Nos, a híres csatorna mentén a hajóról kb. négy híresebb helyet lehet látni: a Don Quijote nevű áruház sárga keretes, nagyfejű reklámfiguráját, a Glico hirdetőtábláját, a Glico Man-t, a Sócsikuza kabuki-színházát és a Minatomachi River Place-t. Este sokkal látványosabb, amikor már minden neon ég és színessé teszi az amúgy elég lepukkant épületeket.
Egy utcával beljebb van a Kanidóraku Honten rákételeiről híres étterme, ami valójában a mozgó lábú rákalakú reklámfigurájáról híres (Japánban itt csinálták meg először, ma már több helyen látni).
Ezután vettünk egy csuhajt (csúhai, mint a Bacardi Breeze), kiültünk a partra, és megbeszéltük az élet nagy dolgait. 6-kor találkoztunk a többiekkel a Botedzsú nevű okonomijaki étteremben, ettünk egy jót, aztán haza.
Vasárnap megint 7-kor találkoztunk, lementünk a közeli halpiacra, hogy frissen fogott halat reggelizzünk.
Ezután A-val biciklivel továbbmentünk a kb. húsz percnyire levő strandra, ahol fél 9 és 11 között sikerült szénné égetni magunkat, de nagyon jó volt újra a tengerben fürdeni. Fura módon mozgás nélkül fennmaradtunk a víz tetején, azt hittem, ilyen csak a Holt-tengernél van.
Ezután plázáztunk egyet. Lehet pl. 168.000 jenért (forintban most több, mint a duplája) jukatát venni. (Nem akarok igazságtalan lenni, ez egy kimonó-szakbolt, és lehetett 8000-ért is venni).
Hétfőn és kedden rendes óráink voltak, holnap egy középiskolába megyünk látogatóba..
Képek az Oszaka+ mappában.
Búcsúzóul az plakátsorozat, amivel tele van Oszaka belvárosa:
„Megdobogtatom a szíved”-költőien, prózaian: „izgalommal teli várakozásra késztetlek”
„Gyere ide!”
„Nem kell türelmesnek lenned / elviselni, kibírni (mondjuk a hiányom?:))”
„Első látásra belém szerettél? Én is Beléd.”