Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – Az egység szelleme Ecsigóban

2007 március 1.

Hello, Abe Sinzo vagyok.

Az elmúlt héten Niigata prefektúrába utaztam.Meglátogattam Odzsiját, az egyik várost, amelyet a leginkább sújtott a 2004-es Niigata-Csúecu földrengés. Odzsija a történelmi Bósin háborúról is híres, itt folytak azok a véres harcok 1868-69-ben, melyek a kormányer?k és a sógunátust támogató szövetség között zajlottak a Meidzsi-restauráció idején. Az új kormányzati er?ket, melyek többnyire Csósúból kerültek ki Szeigun-nak (Nyugati er?) hívták, míg a sógunátus hívei többnyire Nagaokából és Aizuból származtak. ?ket Tógun-nak (Keleti er?) nevezték.

Annak a hitnek a szellemében, amely szerint „mindenki Buddhává válik, amikor meghal”, Odzsija lakói nemcsak a velük szövetséges Tógun csapatok halottaiért imádkoztak, hanem azokért a fiatal Szeigun harcosokért is, akik ellenséges földön hunytak el. A városka vált mintegy kétszáz harcos örök nyugvóhelyévé, mindkét hadseregb?l. A száznegyven éve itt nyugvó harcosok közül némelyik abból a prefektúrából származik, ahol én is születtem: Jamagucsiból.
A nemrég elszenvedett pusztítás ellenére az odzsijai emberek nem késlekedtek helyreállítani a temet?t, miután a földrengés megrongálta a történelmi sírköveket. Mélyen megindított, amikor az egyik helybéli azt mondta: „Megszakadt a szívem és könnybelábadt a szemem, amikor megláttam a földre d?lt Szeigun sírköveket.”
Amikor kabinetf?nökként dolgoztam, az odzsijai sírok helyreállításáról jelentést tev? képvisel?knek azt mondtam, hogy egy nap szeretném meglátogatni és imát mondanék a háborúban elesett h?sökért. Örülök, hogy sikerült megtartanom a szavam.
Nagaoka városában olyan emberekkel találkoztam, akik még mindig átmeneti szállásokon élnek, két évvel és négy hónappal a földrengés után.
Csak homályos elképzeléseim lehetnek arról, milyen nehéz lehet átvészelni a harmadik telet ezeken a szükségszállásokon, de egyetlen reményvesztett arcot sem láttam köztük. Ellenkez?leg, hallottam, ahogy azt mondják: „Idén fel akarom építeni a házam”, „Újra elindult az általános iskolában a tanítás. A Jamakosi régióban a gyerekek is keményen dolgoznak”, vagy „Nagyszer? várost akarunk felépíteni”. Éreztem ezekben a szavakban a lelkesedést és azt, hogy az emberek szolidáris szellemben egymást bátorítják, így segítve abban, hogy túllépjenek a problémáikon.
Cubame városa, amely híres a nyugati stílusú edényeir?l nagyszámú, kiemelked? képesség? és technikájú mikrovállalkozásnak ad otthont.A munkások megosztották velem, hogy az olcsó külföldi árukkal vívnak kemény harcot, és azzal a problémával is meg kell küzdeniük, hogy a nyugdíjba vonuló munkatársak helyébe egyre nehezebb újakat találni. Találkoztam olyan emberekkel, akikközös projektet hoztak létre „Fényez?-szindukátus” néven, hogy a nehéz helyzetben növelni tudják a megrendelések számát. A fényezéssel, lakkozással foglalkozó kisvállalkozások együtt dolgoznak azon, hogy az interneten újabb megrendel?ket találjanak. Ez valóban az egység ereje. Remélem, hogy a jöv?ben is hasonló megoldásokkal keresik az újabb lehet?ségeket.
Niigata városban Szoga Hitomi asszonnyal, Csimura asszonnyal, Haszuike úrral és feleségével vacsoráztam. Korábban mindannyiukat elrabolták és Észak-Koreába hurcolták. Elég sok id? telt el azóta, hogy együtt voltunk. Megkönnyebbülten hallgattam, hogy gyerekeikkel együtt jól érzik magukat Japánban és már az egész családjuk hozzászokott az itteni élethez.
Biztos vagyok abban, hogy mindannyian találkoznak majd további nehézségekkel. Ugyanakkor félretették a problémákat, ehelyett inkább a többi, máig a kommunista államban raboskodó elrabolt honfitársukért fejezték ki aggodalmaikat. Bátorítást nyújtottak szavaik: „Szeretnénk segíteni önnek, ahogy csak tudunk”.
A Niigata prefektúrában tett látogatásom idején szenvedélyes emberekkel találkoztam, akik mindig tör?dnek a többiekkel, függetlenül attól, milyen nehézségekkel kell szembenézniük. Azt hiszem, ez a kedvesség a velük született er?b?l fakad, amely lehet?vé teszi, hogy minden körülmények között pozitívak maradjanak. Hálás vagyok, amiért ilyen sok ember adott nekem bátorítást.
A katasztrófa sújtotta régiók számára nyújtott lehet? legtöbb segítséggel igyekszem visszaadni mindazt, amit kaptam t?lük és mindent megteszek, hogy megoldjuk az elrabolt japánok ügyét.