Abe Sinzó miniszterelnök hírlevele – Az a bátorság, ha az igazat tesszük
Hello, Abe Sinzo vagyok.
Elérkeztünk az iskolaév végéhez. A szül?k rendkívül büszkén nézhetnek felnöv? gyerekeikre, ahogy újabb életszakaszba lépnek.
A Nemzetvédelmi Akadémián tartott „diplomaosztóm” március 18-án tartották. Ez volt az els? alkalom, hogy miniszterelnökként részt vettem az akadémia ünnepségén, és ez volt az els? ilyen rendezvény azóta, hogy az ügynökségb?l minisztérium lett. Az akadémia végz?s diákjai elkötelezetten dolgoznak Japán biztonságáért. Er?sen megindított, amikor az ambíciótól csillogó szem? ifjú férfiak és n?k el?tt álltam.
A végz?söknek tartott gratuláló beszédemben idéztem Winston Churchill emlékiratait, aki a második világháború idején volt Nagy-Britannia miniszterelnöke: „azt szeretném, ha meggondolt és eltökélt tisztekké válnának”. Elmondtam nekik, hogy „a jöv?ben bekövetkez? esetleges krízisekkel szembenézve nem lesz elég, hogy jobbra-balra nézünk, keresvén az arany középutat. Minden egyes helyzetet precízen kell elemezni, hogy akkurátus döntéseket hozzunk, amely er?s hiten alapszik.
1960-ban az akkori miniszterelnök, Noboszuke Kisi – a nagyapám – a széleskör? ellenállás ellenére elkötelezetten kereste a japán-amerikai biztonsági megállapodás felülvizsgálatának lehet?ségét. Álláspontom szerint azért volt képes rá, mert hitt abban, hogy helyesen cselekszik, megvolt benne az az er?s meggy?z?dés, hogy az ellenkezés mértékét?l függetlenül képes elfogathatóvá tenni a politikáját és értelmes megoldásokat talál hazája védelmének érdekében.
Mélyen tudatában vagyok annak a határtalan felel?sségnek, amely a miniszterelnökre hárul: a japán polgárok védelme, vagyonuk és gyarapodásuk biztosítása, a világbéke és stabilitás meg?rzése. A valóság az, hogy olyan kihívásokkal állunk szemben, mint a regionjális konfliktusok és a tömegpusztító fegyverek elterjedése. Szembe kell néznünk az elrabolt japán állampolgárok ügyével, a nukleáris fejlesztésekkel és a ballisztikus rakéták kilövésével Észak-Koreából. Valóban, egy megjósolhatatlan, bizonytalan id?szakban élünk.
Folyamatosan gondolnunk kell a leghatékonyabb biztonsági módszereken, hogy kell?képp megválaszolhassunk az ilyen bizonytalanságokra.
Március 13-án az ausztrál miniszterelnök, John Howard aláírt velem egy közös japán-ausztrál biztonsági együttm?ködésr?l szóló megállapodást. Partnerünkként számos ügyben dolgoztak velünk együtt, többek között az iraki újjáépítésben és a terrorizmus elleni harcban. Ausztrália rendkívül fontos ország Japán számára nem csupán gazdasági, hanem biztonságpolitikai okokból is.
Egy másik fontos feladat a számomra a japán-amerikai szövetség ápolása és er?sítése diplomáciai úton. Mélyíteni szeretnénk kapcsolatunkat és a kölcsönös bizalmat, amely a közösen vallott szabadságjogok, a törvénytisztelet, a demokrácia és az emberi jogok alapvet? értékén alapszik.
„Az a bátorság, ha az igazat tesszük”
Ezek a szavak Nitobe Inazo munkájából, a „Busidó: Japán lelke” cím? munkájából származnak, velük zártam az akadémiai beszédemet. Azt hiszem, hogy ez a mondat kifejezi számomra: nekem is folytatni kell az utat olyan személyként, akit megbíztak ennek az országnak a vezetésével.
2007 március 22.
Elérkeztünk az iskolaév végéhez. A szül?k rendkívül büszkén nézhetnek felnöv? gyerekeikre, ahogy újabb életszakaszba lépnek.
A Nemzetvédelmi Akadémián tartott „diplomaosztóm” március 18-án tartották. Ez volt az els? alkalom, hogy miniszterelnökként részt vettem az akadémia ünnepségén, és ez volt az els? ilyen rendezvény azóta, hogy az ügynökségb?l minisztérium lett. Az akadémia végz?s diákjai elkötelezetten dolgoznak Japán biztonságáért. Er?sen megindított, amikor az ambíciótól csillogó szem? ifjú férfiak és n?k el?tt álltam.
A végz?söknek tartott gratuláló beszédemben idéztem Winston Churchill emlékiratait, aki a második világháború idején volt Nagy-Britannia miniszterelnöke: „azt szeretném, ha meggondolt és eltökélt tisztekké válnának”. Elmondtam nekik, hogy „a jöv?ben bekövetkez? esetleges krízisekkel szembenézve nem lesz elég, hogy jobbra-balra nézünk, keresvén az arany középutat. Minden egyes helyzetet precízen kell elemezni, hogy akkurátus döntéseket hozzunk, amely er?s hiten alapszik.
1960-ban az akkori miniszterelnök, Noboszuke Kisi – a nagyapám – a széleskör? ellenállás ellenére elkötelezetten kereste a japán-amerikai biztonsági megállapodás felülvizsgálatának lehet?ségét. Álláspontom szerint azért volt képes rá, mert hitt abban, hogy helyesen cselekszik, megvolt benne az az er?s meggy?z?dés, hogy az ellenkezés mértékét?l függetlenül képes elfogathatóvá tenni a politikáját és értelmes megoldásokat talál hazája védelmének érdekében.
Mélyen tudatában vagyok annak a határtalan felel?sségnek, amely a miniszterelnökre hárul: a japán polgárok védelme, vagyonuk és gyarapodásuk biztosítása, a világbéke és stabilitás meg?rzése. A valóság az, hogy olyan kihívásokkal állunk szemben, mint a regionjális konfliktusok és a tömegpusztító fegyverek elterjedése. Szembe kell néznünk az elrabolt japán állampolgárok ügyével, a nukleáris fejlesztésekkel és a ballisztikus rakéták kilövésével Észak-Koreából. Valóban, egy megjósolhatatlan, bizonytalan id?szakban élünk.
Folyamatosan gondolnunk kell a leghatékonyabb biztonsági módszereken, hogy kell?képp megválaszolhassunk az ilyen bizonytalanságokra.
Március 13-án az ausztrál miniszterelnök, John Howard aláírt velem egy közös japán-ausztrál biztonsági együttm?ködésr?l szóló megállapodást. Partnerünkként számos ügyben dolgoztak velünk együtt, többek között az iraki újjáépítésben és a terrorizmus elleni harcban. Ausztrália rendkívül fontos ország Japán számára nem csupán gazdasági, hanem biztonságpolitikai okokból is.
Egy másik fontos feladat a számomra a japán-amerikai szövetség ápolása és er?sítése diplomáciai úton. Mélyíteni szeretnénk kapcsolatunkat és a kölcsönös bizalmat, amely a közösen vallott szabadságjogok, a törvénytisztelet, a demokrácia és az emberi jogok alapvet? értékén alapszik.
„Az a bátorság, ha az igazat tesszük”
Ezek a szavak Nitobe Inazo munkájából, a „Busidó: Japán lelke” cím? munkájából származnak, velük zártam az akadémiai beszédemet. Azt hiszem, hogy ez a mondat kifejezi számomra: nekem is folytatni kell az utat olyan személyként, akit megbíztak ennek az országnak a vezetésével.
2007 március 22.