Sindzsukui lakosok a tanukik megmentéséért

ImageA tokiói városrész lakóinak egy csoportja két tanuki megmentéséért küzd, melyek feltűnési helyét, egy történelmi múltú parkot egy városfejlesztési projekt veszélyeztet.

A park közelében élő lakosok ellenzik a tervet, mely eltávolítaná a fákat és öröklakásokat építene a helyükön. A lakosok a sindzsukui illetékes hivataltól követelik, hogy vegye meg a földet a fejlesztőtől, és így őrizze meg a parkot. A földterület már régóta magánkézben volt.
A parkban álló faépület a 19. századból származik, többek közt cseresznyefák veszik körül, melyek számos madárnak nyújtanak otthont. Körülbelül két éve tűnt fel először egy tanuki a kertben, egy éve már a társával látogat vissza. A lakók novemberben értesültek az új tulajdonos közleményéből arról, hogy hamarosan egy három emeletes, 30 lakásos épülettömböt húznak fel a park helyére. Ekkor a lakosok arra kérték a fejlesztőt, hogy ne vágja ki a fákat, ő azonban visszautasította a kérést. Ezután a lakosok petíciót intéztek a körzeti hivatalhoz, azonban ott is süket fülekre találtak. Ezt követően a lakók felállítottak egy alapítványt, hogy a föld megvásárlására gyűjtsenek. 750 millió jent kell összegyűjteniük a cél elérése érdekében, eddig 220 milliót sikerült. A lakók most egy új petíciót nyújtottak be a polgármesternek, felmutatva az eddig összegyűlt pénzt.
„E csodás város szívében szeretnénk megőrizni a későbbi generációknak is a tanuki és a madarak egyetlen menedékhelyét”-nyilatkozta az egyik lakos.

Yomiuri Shimbun

Kapcsolódó bejegyzések