Rég nem voltak ilyen rosszak Japán gazdasági kapcsolatai Észak-Koreával

A Japán és Észak-Korea között bonyolított kereskedelem rekord mélységet ért el tavaly, mintegy megkoronázva egy négy éve tartó folyamatot.

A két ország között zajló árucsere 24 százalékkal esett vissza, és 2005-ben már csak 194 millió dollárt tett ki. Ez az mennyiség kevesebb, mint 1997-ben volt. A folyamat azóta tart, hogy kiderült: a kommunista ország a 70-es és 80-as években japánokat rabolt el, hogy kémnek képezze ki őket.

A rossz mutatókat elsősorban a Japánban fellángoló Észak-Korea ellenes hangulat és a szárazföldi szomszéd egyre kiterjedtebb kereskedelmi kapcsolatai Kínával okozzák. Kína az első számú kereskedelmi partner Fenjan számára, tavaly mintegy másfélmilliárd dollárnyi árut cseréltek. A második legnagyobb kereskedelmi partner az ország elszakított része, azaz Dél-Korea, egymilliárd dollárral.

Mainichi

Related posts