Megvan az első európai anime-kalóz

Az olasz rendőrség első alkalommal csapott le európaiakra, akik japán animék kalózmásolatait terjesztették.

Az olasz hatóság három boltban tartott ellenőrzést Bolognában és Rómában. A kutatás során illegálisan másolt anime DVD-ket foglaltak le, összesen mintegy négyszáz filmet. Ez volt az első eset, hogy az Európai Unió területén japán animék másolása miatt indult eljárás.

A japán rajzfilm igen népszerű Olaszországban, de az ilyen témával foglalkozó boltok leginkább kalózmásolatokat árulnak, nagy profitra szert téve. A lefoglalt filmek között olyanokat találtak, mint a „New Getter Robo,” „Hinotori,” „Naruto,” vagy a „Mazinger.”

Még 2004 végén készített jelentést a Magyarországon is ismert „jogvédő” szervezetekhez hasonló egyesület, az Association of Copyright for Computer Software értesítette azt a hat japán válallatot – köztük a Kodanshát és a Shueishát – a történtekről. A cégek ezt követően elérték, hogy az olasz rendőrség nyomozást indítson.

A jogvédők szerint csaknem egymillió eurós hasznot hozott a kalózoknak az üzlet évente.

Az ACCS Olaszországban sem rendelkezik nyomozói jogkörrel, csupán felhívhatja a rendőrség figyelmét, ha jogsértést tapasztal.

Mainichi

Related posts