Koizumi idén ismét látogatást tervez a Jaszukuni szentélybe

A japán miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőn ismét meglátogatja a tokiói Jaszukuni szentélyt, Kína tiltakozásai ellenére. A szárazföldi szomszéd az aktust a katonai múlt felidézésének tartja.

– Nem értem, miért kellene felhagynom az éves látogatásokkal – mondta korábban Koizumi. – A kellő pillanatban azt is eldöntöm, hogy mikor megyek el – tette hozzá.

 

Koizumi egy ideig kevésbé határozott álláspontot képviselt, amikor a kínai elnök, Hu Jintao erőteljesen tiltakozott tavaly novemberben egy hasonló látogatás miatt. Akkor úgy fogalmazott, hogy még meg kell hoznia a megfelelő döntést arról, hogy menjen-e vagy sem, és mely időpontban.

Korábban széles körben tanakodtak azon, hogy a miniszterelnök 2001 áprilisi munkába állása után egyáltalán folytatja-e a látogatásokat, illetve hogy mit jelent a „megfelelő döntés az időpontról”.

– Más országoknak nem lenne szabad beleszólnia abba, hogyan ápoljuk háborúban elesett honfitársaink emlékét – válaszolta egyszer a parlamentben egy ellenzéki képviselő felvetésére, mely szerint a kínai és dél-koreai tiltakozások miatt fel kellene hagynia a látogatással.

– A kínai oldal azt mondja, hogy háborúellenes tetteket akarnak látni tőlünk, de ezeket Japán már meglépte azzal, hogy együttműködik a nemzetközi közösséggel és többé nem visel hadat – tette hozzá.

Koizumi ismét elmondta, hogy nem lát problémát abban, hogy évente tiszteletét teszi a szentélynél, ahol háborús bűnösök is nyugszanak a hősi halottak mellett: „Nem egyéneknek tisztelgek.”

A miniszterelnök elutasította a zsákutcába jutott japán diplomáciára utaló vádakat is: „Japán nincs diplomáciai zsákutcában. Minden rendben van.”

Kyodo

Related posts