Japán a tiltakozások ellenére tovább mészárolja a bálnákat

A nemzetközi felháborodás ellenére Japán továbbra is engedélyezi a bálnavadászatot.

A Halászati Ügynökség nemrég kapott egy tiltakozó leveet, melyet 17 ország – köztük Ausztrália – írt alá.

Ám ez nem változtat semmit Japán álláspontján – vagyis azon, hogy folytatják a bálnavadászatot, nemetközi szabályozás keretein belül.

– Folytatjuk a kutatási célú bálnavadászatot – mondta az ügynökség szóvivője.

Ausztrália nagykövete, Murray McLean adta át a tiltakozó levelet a Japán Halászati Ügynökség hivatalnokainak egy Brazília vezette delegációval.

Az állásfoglalásban az ausztrál külügyminiszter, Alexander Downer és a környezetvédelmi tárca vezetője, Ian Campbell úgy fogalmaz: “be kell fejezni a tudományos kutatásnak álcázott bálnavadászatot”.

Eközben a Greenpeace az Antarktisz közelében folytatja kampányát a hajók ellen.

Egy másik, még agresszívabb csoport, a Sea Shepherd nemrég egy “óriási konzervnyitóval” megsértette az egyik japán hajó törzsét. A csoport zászlóshajója, a Farley Mowat Marley kénytelen volt felhagyni az akcióval, mivel kifogyott az üzemanyagból.

1986 óta moratórium él a kereskedelmi célú bálnavadászatra, a tudományos kutatást azonban nem érinti a tilalom.

Az év első hónapjaiban 935 minke bálnát ölnek majd le tudományos célból.

A 17 ellenző ország – Argentína, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Mexikó, Új-Zéland, Portugália, Spanyolország, Svédország és Nagy-Britannia – mind aláírták a formális levelet, melyben azt követelik, hogy Japán hagyjon fel a bálnavadászattal.

AAP

Kapcsolódó bejegyzések