Fukuda Jaszuo hírlevele – Az év utolsó üzenete

Tegnapel?tt találkoztam azoknak a betegeknek a képvisel?ivel, akik vérkészítményekt?l kapták el a fert?z? májgyulladást.

„Fel kellett adnom a munkám a kezelés mellékhatásai miatt.”
„Minden reményemet és álmomat a jöv?r?l elvesztettem a betegség miatt.”
„Mi soha nem tettünk semmi rosszat.”

Nehezen tudom elképzelni azt a testi és lelki szenvedést, amit ezek az emberek éltek át. Nincs rá szó, ami leírhatná azt a nehézséget, amivel nekik kell szembenézni.

A kormányzat kötelessége, hogy megvédje az embereket és még a kormány sem foghatja fel ezeknek az embereknek a szenvedését. Ezzel a gondolattal ajánlom fel a legmélyebb bocsánatkérésemet az összes megfert?zött betegnek.

Soha még egyszer nem fordulhat el?, hogy orvosi készítményekt?l fert?z?djenek meg emberek.

Az oszakai legfels?bb bíróság határozata értelmében létrehozott munkacsoport feladatait tanulmányozva megvizsgáltam, mi az az abszolút minimum, amit meg kell tenni ebben a helyzetben.

Elhatároztam, hogy a lehet? leggyorsabban meg kell állapítani egy általános kártérítési összeget és így elérni a megállapodást – ehhez pedig olyan er?feszítésre van szükség, amely túlmegy az igazságszolgáltatási vagy az államigazgatási kötelességeken. Ezért arra szólítottam fel a kormánypártokat, hogy készítsenek el? egy törvénytervezetet az általános jóvátételr?l.

Mindent elkövetek, hogy a kormánypártok által jelenleg kidolgozás alatt álló törvénytervezet a lehet? leghamarabb elfogadásra találjon és hogy a Diéta sürg?sen napirendre vegye. Azt szeretném, ha legalább ezzel az apró lépéssel javíthatnék a megfert?zött betegek kilátásain, akik oly régóta szenvednek.

Ma Kínába utazom. Pekingben Hu Csin-tao elnökkel és Ven Csia-pao miniszterelnökkel tárgyalok.

Japán és Kína több, mint szomszédok: egész Ázsia és a világ többi országa iránt is felel?sséggel tartozunk. A Kína és Japán közti jó kapcsolatok természetesen mindkét ország érdekében állnak, de az egész ázsiai régió számára fontosak.

A két ország között utazó emberek száma évr?l évre növekszik és elérte az évi ötmillió f?t. Annak érdekében, hogy tovább fejl?djenek a jöv?be tekint? kétoldalú kapcsolatok és a kölcsönösen el?nyös stratégiai érdekek is érvényesüljenek, a legmagasabb szinten próbálom kiépíteni a bizalomra épül? partnerséget.

Ez az utolsó hírlevél ebben az esztend?ben. Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik id?t szakítottak rá, hogy elolvassák a hírleveleket.

A beiktatásom óta rendkívül sok véleményt és ötletet osztottak meg velem olvasóim. Voltak kemény kritikák és kaptam meleg, bátorító szavakat is. A lehet?ség, hogy az emberek hangját is meghalljam rengeteget adott és komoly energiaforrásként jelent meg a politikám végrehajtásában.

Az elkövetkez? évben folytatom a legfontosabb párbeszédet az emberekkel e hírlevelek és más fórumok segítségével. Eltökélt szándékom folytatni politikánkat és lépéseinket az emberek szemszögéb?l.

Végül szeretnék minden egyes olvasónak boldog és sikeres új esztend?t.

2007, december 27.

Related posts

Kommentelj