Ember alakú robotokkal együtt fellépni – a táncmozgás digitalizálódása

 

A Tokiói Egyetem és az Ipartechnológia közös kutatásának eredményeként valósulhatott meg az az előadás, melyen Jamada Hiszako táncművésszel két pár emberformájú robot táncolta el az „Aidzu bandaiszan” táncot. A robotokat ugyanez a kutatóintézet fejlesztette ki. A robotok magassága 154 cm, súlyuk 58 kg. A fémből készült test hihetetlenül könnyű, így képes az ernyővel a művészi mozdulatokat véghezvinni, lépéseket tenni és hajlongani a táncolás közben.

A Fukusima prefektúrabeli Aidzuvakamacu városban máig nagy népszerűségnek örvend az Aidzu népdal és tánc, az ezt művelő egyesület tanára Jamada Hiszako. Az előadás után így nyilatkozott: „Ez egy nagyon árnyalt mozdulatokkal dolgozó tánc. Rettentően csodálkoztam, hogy a robotok minden mozdulatomat reprodukálni tudták.”

Hiszakóra rászereltek egy érzékelőt, a mozgását egy infravörös fényű kamerával vették fel, és a táncot adatokká alakították. Kifejlesztettek egy programot, mely hűségesen leutánozta a művésznő jellegzetes mozdulatait, és ezt tanították be a robotoknak.

Related posts