8000 illegális bevndorlónak segített az iskola

Egy tokiói nyelviskola vezetője az elmúlt nyolc évben mintegy 8000 kínainak segített illegálisan Japánba jutni úgy, hogy hamis válaszleveleket készített a bevándorolni kívánó külföldiek vízumkérelmére.

A legtöbb kínai több mint 70 hazai ügynök segítségével jutott a szigetországba. Az iskola üzemeltetője fejenként 3,5 millió jent kért a papírokért, összesen többszáz millió jent keresve.

Az 56 éves Kacunori Josida egy vakfoltot használt ki a bevándorlási procedúrában. A rendőrség szerint ez minden idők legnagyobb ilyen bűncselekménye, és rendőröket küldtek Kínába, hogy segítsenek az ottani szálakat felgöngyölni.

Az Igazságügyi Minisztérium és a Bevándorlási Hivatal belátta, hogy túlságosan ráhagyatkoznak a jelentkező papírjaira. Az áprilisban kezdődő átfogó reformok során minden olyan vállalatot és nyelviskolát megvizsgálnak, melyek külföldiekkel is kapcsolatban állnak.

Josida már korábban is összeütözésbe került a törvénnyel: 2003 novemberében megvádolták személyi pecséttel és más iratokkal való visszaéléssel. Egy étteremnek például működési engedélyt hamisított, az üzemeltető kínainak pedig vízuma meghosszabbításában segített.

A rendőrség lefoglalta több, mint 800 új „jelentkező” adatait, akik a közeljövőben jöttek volna a nyelviskolába. Találtak egy listát az illegálisan Japánban élő kínaiakról is. A házkutatás során került elő annak a 70 kínai közvetítőnek a neve és címe, akik a jelentkezőket szállították Peking, Sanghai és Heilongjiang tartományokból.

1996 óta nyolcezernél is több ember jutott Josida segítségével Japánba, többségük „befektető”, „fordító” vagy „humanitárius munkát végző” személy.

Yomiuri Shimbun

Related posts