Új 'sztárfighter' az IKO3 küzdőterén

A magyar sikereket is hozó hétvégi, nyílt IKO3 EB (I. Matsushima Cup) tartogatott meglepetéseket azok számára is, akik új tehetségek feltűnését várták a versenytől.

Image

Az abszolút bajnok (Grand Champion) Alexander Ibragiumov a dobogó legfelső fokán, jobbra mellette harmadik helyen Magosi Zsombor

Az IKO3 szervezet viszonylag elszigetelten rendezi versenyeit, de ez igazából csak a médiamegjelenésekre vonatkozik. A bajnokságon szinte az összes nagyobb szervezet képviseltette magát a Royama csoporttól a WKO-ig, mégis az egyik legnagyobb meglepetést a Matsushima csoporthoz tartozó fiatal orosz fighter, Alexander Ibragiumov (176 cm, kb. 100 kg) jelentette a szakértők számára.

Ibragiumov már letette a névjegyét a küzdőtéren. 2003-ban nyílt Oyama kupát nyert Oroszországban, a múlt évi VB-n pedig a nyolcadik helyen végzett.

A VB óta 10 kiló többlettel rendelkező orosz most szupernehézsúlyban szerzett EB elsőséget, majd a nehézsúlyú és a középsúlyú bajnokok legyőzése után átvehette a „Grand Champion” serleget is. Ibraguimov hat mérkőzéséből négyet ipponnal nyert meg. Rendelkezik a nagy bajnokok minden tulajdonságával: rendkívül roobbanékony, laza, állóképes, hihetetlen az ütő/rúgóereje és elképesztően higgadt. A magyar csapat csak egyszerűen „a hidegvérű mészáros” jelzőt akasztotta a fiatal orosz fiúra.

A Sport1 „Full contact magazin” c. műsora interjút készített az európa-bajnokkal, melyet a televízió képernyőjén rövidesen láthatunk majd.

Schmidt Péter

Related posts