Török Dániel – mélyrepülés
Az első körben Dani nem mérkőzött, hisz erőnyerő volt. A 2. körben volt Dani első küzdelme, ahol sajnos megsérült a keze. Ennek ellenére magabiztosan, 5-0-ra győzött.
A harmadik körben Yuki Sakai volt az ellenfél, ahogy sejthető volt. De minden máshogy történt, mint ahogy vártuk. Azzal a Yuki Sakai-jal mérkőzött, akit a VB-n magabiztosan vert, aki – akkor – bele se nagyon tudott szólni Dani sorozataiba, láthatóan meg volt illetődve a magyar óriástól.
Yuki Sakai
Most azonban egy másik Yuki Sakai lépett tatamira. Yuki Sakai, a szamuráj, aki elhatározta, hogy megállítja a magyar óriást, akit már az első pillanatokban megintettek. Aki úgy érezte, hogy minden küzdőidőben fölényben volt, de az intések miatt mindig döntetlen lett. Sakai leszakadt fogakkal verekedett, mert Dani térdrúgása többször talált, de a szamuráj mindent erre a küzdelemre tett fel. Talpon volt.
A 7. percben Dani úgy érezte, hogy egyre jobban érvényesülnek térdrúgásai, combra is megvan a japán, de kapott egy gentent, minek következtében döntetlen lett az eredmény. Ezután jött a mérlegelés. Sakai mindössze 95 kg, Dani 110 kg-jával szemben.
Így, még ha „fejben” mi már végig is zongoráztuk a 37. Japán Bajnokságot, ahol Danit a fináléig röpítettük, sajnos hamarabb földet ért mint gondoltuk.
Egyébként minden gajdzsin kiesett az első napon, csak Roman Nesterenko maradt versenyben.