Nem mindenki boldog a nagy tisztogatás után a Kabukicsóban

ImageÁprilis elseje óta szigorú utasítások vannak érvényben: a rendőrség elhatározta, hogy eltünteti az utcáról az „őrjáratokat”, amik az utcán próbáltak ismeretlen nőket beszervezni a tokiói Sindzsuku negyed piroslámpás kerületébe, a Kabukicsóba. Az eltelt két hónap alatt a környék alaposan megváltozott.
– A zsaruk már civilben is közöttünk járkálnak – panaszkodik egy madám a Shukan Bunshun című lapnak. – Teljesen elriasztják középkorú klienseinket – folytatja az idős hölgy.
A rendőrségi razziák úgy tűnik, nem voltak semmilyen hatással a „bottakuri” helyekre, ahol rendszeresen túlszámláznak a gyanútlan vendégeknek. Az idős hölgy tud olyan esetről, amikor egy részlegvezetőnek azt mondták, 5000 jenbe kerül egy ital a külföldiek számára fenntartott italozóban, de a végén másfélmilliós számlát kapott. „Egészen az ATM-ig zokogott, de a végén fizetett. Ez azt jelenti számomra, hogy egyre nehezebb megkülönböztetni a biztonságos és a veszélyes helyeket.”
A tisztogató akció hivatalos célja az volt, hogy megszabadítsák a környéket az illegális bevándorlókat alkalmazó szexboltoktól, különösen azoktól, melyek a kínai szindikátusok befolyása alatt állnak. Az események azonban a negyed többi vállalkozójára is hatással voltak.

A legnagyobb változás a szexuális szolgáltatásokat nyújtó üzleteket érte.
– Tavaly nyár óta Isihara kormányzó kampányt indított, hogy megtisztítsa a környéket attól az ezernél is több engedély nélkül működő „fashion health” üzletektől és „szépségszalonoktól” (ezek mind az „ejakuláció-bizniszhez” tartozó helyek) – mondja egy férfi, aki a rózsaszín üzletágban dolgozik. – Akármerre nézel, mindenhol eltünedeztek – teszi hozzá.
Az üzletek többsége profilt váltott: engedélyt szereztek be „egészség-házhozszállítási” tevékenységre, ami magyarul azt jelenti, hogy telefonon lehet rendelni tőlük hölgyeket, akik házhoz vagy egy megbeszélt hotelba mennek a kuncsafthoz.
Egy újságíró szerint egy ideig úgy tűnt, a negyedből az egész iparág átköltözik a Nisi Kavagucsi állomás melletti piroslámpás negyedbe, de a helyi rendőrség azzal előzte meg a problémát, hogy hasonló szigorral lecsapott a saját területén dolgozó illegális bevándorlókra. Így az elűzött lányok szétszóródtak Tokió-szerte: Akihabarába, ahol jelenleg sok az elhagyott, üres épület, Gotandába és Jokohamába. Néhány lány a josivarai negyedben talált munkát.
Ez utóbbiban nagy tiltakozást váltott ki az új munkaerő beáramlása. Egy josivarai örömlány arra panaszkodik, hogy újabban egyre kevesebb vendég igényli őt név szerint, a sok új prostituált miatt. Az említett hölgy kénytelen volt egy új helyen folytatni a munkát, a korábbinál alacsonyabb bérért.
Sok üzlet egyszerűen odébbáll néhány háztömbbel Sin-Okubóig és a föld alá költözik. Sokan egyszerű lakásokban folytatják az illegális tevékenységet, mások családi házakat használnak a célra. A vendégekkel privát klubokban találkoznak és magánlakásukon fogadják őket.
Egy lány, akit az új helyzet egy telefonos szolgáltatásba kényszerített egy szexboltból, meséli: „egyik barátnőm kiment egy ügyfélhez. A címen egy rakás férfi várta, akik mindannyian megerőszakolták. A munka egyre kockázatosabb lett, ráadásul a lányok számának növekedésével a jövedelem egyre alacsonyabb. Szeretnék egyszer személyesen találkozni Isihara kormányzóval, hogy megkóstolhassa a tenyeremet – tajtékzik a lány.

Kyodo

Related posts