Megjelent a Szaku #24!
Naoki Sekino budapesti koncertje
A koncert megrendezésére a ’2005 – Japán és az Európai Unió Közötti Cserekapcsolatok Éve’ adott alkalmat. A Japán Nagykövetség pedig küldött néhány jegyet egyetemünk hallgatóinak. Elõször nem voltam túl lelkes, mert ezer más dolgom akadt, de végül úgy gondoltam, hogy ilyen alkalom csak ritkán adódik.
Már maga a koncert helyszíne, az Olasz Kultúrintézet díszterme is csodálatosan szép volt, hatalmas belmagasságú, oszlopos terem, hatalmas színpad, a háttérben toszkánai táj.
Elõttünk három sorral ült Inagawa Teroyushi, Japán magyarországi nagykövete, valamint az olasz és a cseh nagykövet. A koncert elõtt Inagawa úr mondott köszöntõbeszédet.
Naoki Sekino már színpadon való megjelenésével, szerénységével is megnyerte a közönséget. Meg kell jegyeznem, valóban nagyon jóképû fiatalember.
Házhoz cipelt gyógyforrás
A legelsõ Szaku borítóján is megénekelt Hakonéban található a Kovakien komplexum, amely luxusszálloda, élményfürdõ és bevásárlóközpont is egyben (ez utóbbit talán meg sem kellett volna említenünk, annyira szerves része a turistalátványosságoknak a szigetországban).
Intim mosodával perverzek ellen
Többször beszámoltunk már arról, hogy a szigetországban szinte semmit sem lopnak el, a turistákat csupa kellemes meglepetés éri, amikor elveszettnek hitt értéktárgyaik órák múlva is ugyanott vannak, ahol hátrahagyták õket.
Egyetlen kivétel van csupán, mégpedig a használt nõi bugyik.