Megjelent a Szaku 20!

 

Takeshima Jiro – Kegyetlen idő XV.

Icsida uradalma

A vár és kastély körül béke honolt. Szekerek jöttek, hozták a katonák számára az élelmet, a rizstakarmányt. Amióta Icsida uraság kétezer katonával kilovagolt innen, szabadabbnak tűnt a főtér. A túlzsúfoltság legalábbis valamelyest feloldódott.

A vár előtti réten katonák gyakorlatoztak. Látszik, hogy igazi háborúra készülnek. Szinte biztosra vették, ha a vezér visszatér, újabb harcosok állnak csatába. Amióta Minamoto uraság megkezdte a harcot a hatalomért, Icsida fő feladata a katonák toborzása és kiképzése volt. A kiképzett harcosok nem maradtak itt, de hogy ki hova kerül, milyen vezér irányítása alá, azt senki sem tudta. Ez talán nem is volt olyan fontos: a harcosok csatára vágytak, hogy bizonyíthassanak uruknak.

A kezdetben vegyes társaság a gyakorlatok során mind jobban összeszokott, az emberek szabályos rendben harcolni tudó katonákká váltak. Nem mindenki volt kezdő harcos, igazán jó kardforgató is akadt bőven. Számukra a gyakorlatozások inkább csak a társak megismerését, a közös hadmozgások rutinos megszokását jelentette. Amikor egyegy hadtest összeállt, és tökéletesen azonos mozgásra, képessé váltak a parancsok közös teljesítésére, azonnal mentek is a Minamoto úr által kiszabott helyükre. Kik várakba kerültek, melyeket Minamoto ostromban, vagy csellel szerzett meg a császárhű uraktól, kik pedig egyegy alvezér hadát töltötték fel, melyek létszáma megcsappant a csatározások során.

Related posts