Letilthatnak egyes játékokat a szülők az Xbox 360-ban

Az Xbox 360 korhatáros chippel kerül forgalomba. A Microsoft következő generációs konzolja, melyet az év végére várnak egy olyan lehetőséget is tartalmaz majd, amellyel a szülők beállíthatják, melyik korhatárhoz tartozó játékok fognak rajta működni.

Ehhez elég lesz, ha az elején megadják, hány éves a gyerek és a beépített szoftver csak azokat a játékokat engedi futni, melyek besorolása megfelel a csemete korának. A gyártó többször kiemelte, hogy ez lesz az első ilyen konzol a piacon.
Microsoft alkalmazottak elmondták, hogy a konzol a DVD-ről olvassa be a szükséges adatokat a játék betöltése közben. A besorolás négy korcsoportot határoz meg:
12 éves kortól, 15 éves kortól, 18 éves kortól és minden korosztály számára.
Nemcsak a játékoktól tilthatják el a szülők a gyereket, hanem azt is előre be lehet programozni, milyen beszélgetőfórumokra léphet be.
A korlátozások mindhárom nagy piacon a gépekbe kerülnek: az Egyesült ÁLlamokban, Európában és Japánban egyaránt. A szigetországban nemrég komoly vita tört ki a „Grand Theft Auto” című játék kapcsán, amit a kanagavai prefektúra „ártalmas termékként” aposztrofált.
Az Xbox első változatát 2001 novemberében dobták piacra az USA-ban, és 2002 februárjában Japánban. A világszerte eladott húszmillió darabból 500000 talált gazdára a szigetországban.

Mainichi

Related posts