Friss hírek Török és Stefanovics profi debütálásáról III.
Természetesen az edzőket is megkérdeztük, hogy állnak a fiúk a készüléssel, illetve hogy sikerült több edző munkáját összehangolni. Hála egy sztrájkoló diktafonnak, kissé kivonatos lesz, de megpróbáltam pontos lenni… bocs.
Sensei Bódi István szokott szerénységével intézte a dolgot: utál interjút adni, és ezt nagyon kedvesen most is sikerült elkerülnie. Szerencsére Török Dani, mint mindig, ezúttal is készségesen adott információkat.
– István végezte el a technikai alapozást, ő alakította a mozgásunkat és a kondicionális terhelést is, méghozzá remekül. Az ő munkájának hála jó alapokkal nézhettünk a speciális felkészülés elé.
Az ökölvívó edzéseket ifj. Füzesy Zoltán irányította. Készséggel állt rendelkezésünkre, íme beszélgetésünk:
– Hogy kerültek Daniék a kezed alá?
– Egyszerűen beállítottak az utcáról. Elmondásuk alapján több edzőt is megkerestek, és én feleltem meg nekik – nagy örömömre. Jó velük dolgozni.
– Mint emberanyag milyennek bizonyultak?
– Az adottságaik nagyon jók. Mikor Danit megláttam, rögtön arra gondoltam, itt a nehézsúlyú bunyós reménység. Még nem állt kötélnek, de nem adom fel… Idővel mindketten jó eséllyel indulhatnak a magyar ökölvívó bajnokságon is. Visszatérve az adottságokra és az alapokra, természetesen hozták magukkal a rutint és a karatés alapokat. Rubin Olivér, az egyik legjobb nehézsúlyú testre nem tudta megfogni őket, ez azért valamit elárul.
– Problémák a felkészülés során?
– A technikai repertoár a karatéban és a bokszban eltérő, sokat kellett és kell tanulniuk. Én édesapám, idősebb Füzesy Zoltán módszere szerint oktatok, itt csak a balegyenesnek hét variánsa van, ezt nem kis idő elsajátítani. Igazi problémát a fejre ütés jelentett, mind elviselni, mind adni, de biztatóan fejlődnek, nem lesznek problémák.
– Konzultáltál a többi edzővel a felkészülés során?
– Egy szinten igen. Természetesen itt nem lenne elég csak a boksz, a lábtechnikákat kapcsolni kell a felkészülésben, de ezzel sem voltak gondok.
Az edzői trió harmadik tagja Lelekács Csaba volt. Ő sportági múltjának megfelelően a thai boksz felkészítést irányította az utolsó hetekben:
– Milyen pluszokat tudtál hozzátenni az edzésprogramhoz?
– A K-1 Superfight a thai boksz egyfajta módosítása, a veszélyes technikák, így a könyökütés elhagyásával. Így a thai boksz szükséges és hasznos az edzések során. Ilyen például az ún. clinch technika(az ellenfél lefogása és rögzítése-Sz.A.) vagy a speciális lábtechnikák.
– Ezeket a speciális technikákat úgy oktattad, hogy Stefi és Dani használja is a ringben, vagy csak az ellenük való védekezést?
– Ez a kettő összefügg, természetesen mindkettőre sor került, így a jövőben is tudják hasznosítani.
– A jövőben is dolgoztok együtt?
– Ezt még nem tudom megmondani. A versenyzők felkészítése teljes embert kíván, ezt hosszabb távra most nem tudom vállalni. Folyamatosan tanítok, de csak „hobbistákat”, versenyfelkészítésre nincs időm és energiám. Január 29-ig csak ez a két srác van, most mindent háttérbe szorítottam, utána? Meglátjuk…
Szabó András