Final Fantasy potion – tényleg

A Square Enix bejelentette, hogy a whiskyjéről híres Suntory a játékban szereplő egyik tárgyat fizikai valójában is forgalmazni kívánja.

A tárgy neve “POTION” lesz és márciustól kezdik árulni.

A Potion a Final Fantasy című számítógépes játékban arra szolgál, hogy helyreállítsa a szereplők egészségét. A Suntory szóvivője azt mondta, hogy az ötlet a munkatársaktól jött, akik maguk is nagy rajongói a játéknak.

Image

Az italt körültekintően FINAL FANTASY XII POTION néven hozzák forgalomba. Egy FINAL FANTASY XII POTION PREMIUM BOX nevű csodát is meg lehet majd venni hozzá, ami nem más, mint egy szépen elkészített doboz, benne a Potion üvegekkel és egy kártyával. Az italt még most is fejlesztik, de az már biztos, hogy “isteni” füvek is lesznek benne, az íze pedig frissítő lesz.

Akadot

Kapcsolódó bejegyzések