Életfogytig tartó büntetést kaptak a kínai orgia szervezői

A vádlottak közül kettőt életfogytig tartó börtönre ítélt a Zhuhai városi bíróság. A szervezők japán turisták és kínai prostituáltak között közvetítettek.
További 15 embert ítéltek kettőtől tizenöt évig tartó szabadságvesztésre “prostitúció szervezéséért”.
A kínai hatóságok felkérték továbbá az Interpolt, hogy három japán állampolgár kézre kerítésében is segítsen – mindezt anélkül, hogy kifejtették volna, gyanújuk szerint milyen bűnt követett el a három japán.
Az egyik japánt egy honlap segítségével azonosították, ahol Guang Biangong néven jelentkezett be, ami japán nevének kínai olvasata. A másik kettőről nem közöltek semmit a hatóságok.
A szeptemberi orgián japán turisták százai vettek részt még több kínai prostituálttal az öt csillagos Zhuhai International Convention Center Hotelban. Az eset rendkívül éles reakciót váltott ki Kínából.
A két elítélt nevét nem közölték, de nyugati tudósítók korábban két nevet említettek. A két fő szervező Ye Xiang és Liu Xuejing volt, mindketten a hotel vezetésében dolgoztak.
A többi vádlott mind “madám” volt, akik különböző éjszakai klubokból szolgáltatták a nagy számú prostituáltat.
Az ítélet épp akkor született, amikor a japán császár, Akihito születésnapját ünneplik.
Az orgia pontosan Kína japán megszállásának évfordulóján, szeptember 18-án zajlott.
Bár a prostitúció óriási méreteket ölt Kínában, és általánossá vált, hogy a külföldiek eleve ilyen szolgáltatásokért jönnek az országba, az eset óriási japánellenes hullámokat vetett. Kína még ma is rendkívül érzékeny erre az évfordulóra.

AFP

Kapcsolódó bejegyzések