Diákokat toboroznak a munkafesztiválon

Az eseményt fordított toborzófesztiválnak hívják. A Tokióban megrendezett program során
a nagyvállalatok ügynökei járták azokat a sátrakat, amelyeket a munkát kereső végzős hallgatók állítottak
fel. Az eseményt a tokiói Gstylus közvetítő ügynökség szervezte.

Általában a munkaközvetítő rendezvények úgy néznek ki, hogy a diákok keresik fel a cégek sátrait.
A 200 jelentkező közól 45 kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa magát. Egyesek számítógépes ismereteiket
villogtatták, mások saját erős pontjukat próbálták demonstrálni.

Egyikük képeslapokat oszotgatott, amin saját kiválóságát mutatta be, egy másik gitáron játszott, hogy lássák, mennyire sokoldalú.

Több mint 30 cég – köztük igazi nagyok – képviselői válogattak a fesztiválon. Némelyikük úgy nyilatkozott, hogy ez a mó megkönnyítette a munkáját,
hiszen a résztvevő fiatalok eleve egy magas színvonalat képviseltek.

Egyes vezetők még nem hivatalos munkaajánlatot is tettek a diákoknak.

Yomiuri Shimbun

Related posts