Birkózó nagydíj – Szombathely

Szombathelyen a közelmúltban zajlott a birkózó magyar nagydíj, ahol nagyon jól szerepeltek hazánk fiai. A verseny az olimpiai felkészülést szolgálta.

A nagyon jól szervezett esemény jól szolgálta a sportág népszerűsödését, és az ötkarikás felkészülést. A kötöttfogásban a következő eredmények születtek:
60 kg-ban Majoros sajnos nem jutott fináléba, Kliment László, azonban nagyszerű bronzérmet szerzett. Koreai-kubai finálé volt, ahonnan az utóbbi került ki győztesen.
A 66 kg-ban Füredi Levente (állsérüléssel versenyzett végig) kiváló teljesítményt nyújtott, és meg sem állt a döntőig, ahol egy orosz ellenfelet pörgetett, majd kiemelt és 7-2-re győzött. A szerény fiú utazik Athénba! Horváth Andris fináléba jutott a 74 kg küzdelmeiben kötött fogásban, míg a másik ágon Hirbik Csaba igyekezett ugyanezt elérni, ami sikerült is, hisz az elődöntőben a japán Nagatát is felülmúlta, aki 2000-ben Olimpiai ezüstérmes volt. A „házi döntőben” a két egymást nagyon jól ismerő versenyző közül kőkemény mérkőzésen Horvátnak jutott az aranyérem.
A 84 kg-ban Berzica Tamás nagy csatát vívott az orosz Menshikovval szemben, de sajnos az orosz jutott tovább, és Tamás végül 4. lett. Persze a cél az olimpia, ahol reménységünk egy súlycsoporttal lejjebb indul.
Kis Balázs (junior Európa-bajnok), a fiatal reménység 2 hete ezüstérmes lett a főiskolai világbajnokságon, és most is jó formát mutatott. Egy iráni birkózón keresztül jutott fináléba, ahol a Berzicát legyőző orosz várta, aki sportága világbajnoka. Kadett és junior Európa-bajnokunk most még nem bírt a rutinnal, és fényes ezüstérmet akasztottak a nyakába, de óriási csatát vívott.
Virág Lajos 96 kg-ban ezüstérmes lett egy egyiptomi birkózóval szemben.
Randa Gyula (120 kg) bronzérmet szerzett. Egy kubai tudta megállítani a magyar óriást. Ezek után a rendkívül erős kubai Lopez Deák Bárdos Mihállyal vívta a verseny döntőjét, és sajnos jól ismert, világklasszis magyar birkózónk sem bírt a fekete fiúval. De a cél itt is az olimpia, ahol szeretnénk, ha a lehető legjobban szerepelne Misi, úgy, hogy Ő maga is elégedett legyen teljesítményével.
Komáromi Tibor szövetségi kapitány elégedett volt, hisz az egyéni sikerek mellett a csapatversenyt is megnyertük!

Hajrá, magyarok!

Related posts