Az elrabolt lány a templomban keresett menedéket
A 19 éves nő az interneten ismerkedett meg egy férfival. Most 70 km-t utazott, miután megszökött a fogságából, mielőtt menedéket keresve bement egy templomba a Chiba prefektúrában található Kiszarazuban.
A 24 éves Kobajasi Jaszujosit, aki elrabolta a lányt letartóztatták.
A rendőrség átkutatta Kobajasi apjának otthoni irodáját is. A férfi a Tokióban élő lányt tavaly márciusban hívta meg magához. Most azzal gyanúsítják, hogy leütötte és elrabolta a nőt, akit később rendszeresen halállal fenyegetett, ha elszökne. Megláncolva tartotta és eleinte egy hoteszobában, később pedig saját lakásán tartotta egy tokiói negyedben, Adacsiban.
Amikor a lány júniusban megszökött, egy közeli bentó boltban keresett segítséget, majd beült egy taxiba.
A Kiszarazui Katolikus Egyház papja, David Padrnos elmondta, hogy a lány a város vasútállomására érkezett, majd a tenger felé indult, amikor meghallotta a templomból kiszűrődő éneket. Belépett, majd amikor a tömeg már szétszéledt, egy asszonytól segítséget kért.
Rémültnek tűnt és eleinte képtelen volt válaszolni a pap kérdéseire. Később aztán elmondta, hogy márciusban a Jojogi parkban találkozott Kobajasival, miután megismerkedett vele az interneten. A férfi megkérte, hogy töltsön nála egy éjszakát.
Pólója foltos volt egy doboz paradicsomlétől, amit a férfi vágott hozzá korábban. Nyakán és testén sérülések voltak.
Elutasította, hogy beszéljenek a rendőrségnek, mivel attól tartott, hogy Kobajasi meg fogja ölni. A lány a templomból is el akart rohanni.
Az áldozat a következő hónapot egy gyógyintézetben töltötte édesanyjával, mielőtt hazatért.
Júliusban tett hivatalos feljelentést, amely nyomán a rendőrség nyomozást indított. Kobajasi azt állította a rendőrségen, hogy nem emlékszik az esetre.
A férfi korábban már kapott felfüggesztett börtönbüntetést, amiért két nőt megtámadott Hokkaidón, még 2001-ben.
Az emberrabló anyafigurára vágyott
Kobajasi gazdag szülők egyetlen gyermeke, akit osztálytársai szerint teljesen tönkretett az anyja, aki folyton a tanulással gyötörte.
Úgy emlékeztek rá, amint akit Mercedes-Benz hozott az iskolába és már akkor volt mobiltelefonja, amikor még nagy ritkaságnak számított. A középiskolában szuicid hajlam jelentkezett nála, miután édesanyja elhunyt.
Miután két iskolából is elbocsátották, egy, az apja által fizetett lakásba költözött. Közvetlenül az eset előtt költözött Tokióba.
Amikor elköltözött, egy barátjának ezt mondta:
– Képtelen vagyok egy olyan nő nélkül élni, aki el tudja játszani anyám szerepét.
Yomiuri Shimbun