A volt perui elnök a japán fels? házba menekül

A korábbi perui elnök, Alberto Fujimori meggy?z?dése, hogy sikeresen bekerül a japán fels? házba a választásokon. Szerinte ebben az sem akadályozza meg, hogy jelenleg házi ?rizetben ül Chilében.

– Fujimori elnök azt mondta, hogy egymillió szavazatra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a törvényhozásba. Az ?t a sorai közé hívó Új Emberek Pártjának máris van hárommillió támogatója – nyilatkozta Alejandro Aguinaga egy nemzetközi sajtótájékoztatón. Az el?zetes felmérések szerint a Fujimorit támogató párt négy széket nyer a japán Diétán.
A választásokat július 29-én tartják.
A 68 éves Fujimori 1990 és 2000 között Peru elnöke volt és tucatnyi eljárás folyik ellene korrupció és más b?ncselekmények miatt.
A chilei legfels?bb bíróság döntésén múlik, hogy kiadják-e a perui igazságszolgáltatásnak.
A peruiak attól félnek, hogy ha megnyeri a parlamenti választásokat, azzal elkerülheti a kiadatást.
Fujimori 2000-ben mondott le az elnökségr?l egy tokiói hotelszobában, majd szülei nemzetisége révén azonnal japán állampolgárságot kapott.
A szigetország elutasította a perui követelést, mondván, nem ad ki egy japán állampolgárt. Fujimori azonban elkövette azt a hibát, hogy 2005 novemberében Chilébe utazott, ahol letartóztatták.

Yahoo

Related posts

Kommentelj