A legfrissebb hírek a Karate Expóról

ImageMa zajlik a lányok versenye Gifuban. Mivel ott 8 órával előrébb járnak, már javában folynak az események.

 

Rendkívül jó mezőny jött össze, nagyon nagy csaták zajlanak. Vera az első körben erőnyerő volt, Marina 6 perc alatt súllyal győzte le riválisát. A két körben Anca Walmennel került szembe, jól ismerjük a román versenyzőnőt. Anca jó formában volt, sokkal nagyobb és nehezebb (10 kg) mint Marina. Küzdelmük 4 percig tartott, amiből Anca került ki győztesen.

Ivett az első küzdelemben jobb volt, mint a rendkívül alacsony, könnyűsúlyú japán lány. Az egyik szituációban egy teljesen szabályos test felütésébe beleesett a dulakodó japán versenyző, minek okán nem tudta folytatni a küzdelmet. A vétlen szabálytalanság után, Ivett jutott a 16-ba. A második körben egy hosszabbításos küzdelemben szintén jó formát mutatott Ivett, de egy szabálytalanságért volt egy genten-je (súlyos intés), ezért a szabályok értelmében ellenfelét hirdették ki győztesnek.

Editnek sajnos nem ment jól a küzdelem, 2 perc alatt kikapott. Julcsi 4 percet küzdött Ayumival, nagyon jól ment, teljesen döntetlen volt. A japán bírók ezért nem merték megengedni, hogy az egyik legnagyobb esélyesük még 2 percet küzdjön a magyar könnyűsúlyú versenyzővel, hisz ekkor súllyal a mi lányunk jutott volna a következő körbe. Így nem túl igazságosan Ayumi került a 16-ba, aki azonban alulmaradt az igen jó formát mutató kazah hölgy ellen, aki tavaly Vera riválisa volt a fináléban.

Vera a 2. körön 2 perc alatt túl volt. A 3. körben a jól ismert Miki Morival küzdött, akit 4 perc alatt tudott legyőzni. Vera sajnos nem mutat túl jó formát. Nem igazán találja a távolságot, kissé fáradt.

Az 5 magyar ékkő kissé kialvatlan, hisz napok óta nem tudnak abban a klímában jól aludni a gyékényágyakon.

Tehát egyedül Vera van még küzdelemben, és nagyon nehéz csaták várnak rá! Hajrá, lányok!! Hajrá, Vera!! Hajrá, magyarok!

Kapcsolódó bejegyzések