A kormány körüli botrányok rontják Abe megítélését

Az új év meglehet?sen rosszul kezd?dik a japán miniszterelnök, Abe Sinzó számára.
Az utóbbi két hét során az ?ket érint? botrányok hatására az Abe-kabinet két tagja is lemondani kényszerült.

Az els? az adóreformmal foglalkozó tanács elnökét érintette, amikor kiderült róla, hogy fillérekért bérel egy el?kel? lakást a kormánytól a maga és barátn?je számára.
Egy hétre rá, az év végén az adminisztrációs reformért felel?s miniszter mondott le, mivel kiderült róla, hogy adópénzeket sikkasztott és abból finanszírozta pártját – legalábbis szerette volna.
A további károk elkerülése végett Abe szinte azonnal, Szata Genicsiro lemondása után egy nappal már meg is nevezte az utódját.
Megfigyel?k azonban úgy vélik, hogy a két lemondó politikus Abe számára is komoly csapást jelent, nem beszélve arról, hogy nemrég derült ki: a lakossági fórumokon fizetett résztvev?k kérdeztek olyasmiket, amivel a kormányról szebb képet alakítottak ki a többiek el?tt.
A konzervatív miniszterelnök, aki csak három hónapja vette át az ország irányítását népszer? el?djét?l, Koizumi Dzsunicsirótól egyre növekv? ellenszenvvel kénytelen megküzdeni, amely a választók között és saját pártjában is terjed.
Azzal vádolják, hogy nem a legalkalmasabb embereket tette magas pozíciókba, hanem azokat a párttársait részesítette el?nyben, akik támogatták a jelölését a miniszterelnöki posztra.
Kritikusai szerint Abe a fenti ok miatt nem világította át kell?képp az embereit. A vádak komolyan megingatták abban a törekvésében, hogy kemény vezet?ként jelenjen meg.
A patriotizmus és a hagyományos értékek er?sít?jeként nemrég benyújtott egy törvénytervezetet, amely az oktatást reformálná meg. Az eddig a honvédelmi feladatokat ellátó Védelmi Hivatalt ugyanakkor minisztériummá fejlesztette.
Kritikusai szerint ezek az intézkedések túlságosan emlékeztetnek a második világháború el?tti id?kre.
Ráadásul Abe új igazságügy-minisztere leszügezte: szó sem lehet arról, hogy akár csak tárgyaljanak a halálbüntetés megszüntetésér?l. Alig lépett hivatalba és máris négy elítéltet küldött akasztófára.
Abe szeretne nagyapja, a néhai Kisi Noboszuke miniszterelnök nyomdokaiba lépni, ám népszer?sége érezhet?en csökkent.
Ennek egyik oka az lehet, hogy Abe visszahelyezett korábbi posztjára több olyan LDP tagot, akiket még az el?z? miniszterelnök fosztott meg beosztásuktól, amiért ellenezték a posta privatizációját – Koizumi egyik legfontosabb célkit?zését.
Abéra jöv?re parlamenti választások várnak, így a mostani botrányok komoly nehézségeket okozhatnak számára.
Monsters and Critics

Related posts

Kommentelj