A japánok is feljelenthették Fazekasékat
Egyre bővül azok száma, akiknek útjában állhatott az aranyérmeiktől megfosztott magyar diszkosz- és kalapácsvető, Fazekas Róbert és Annus Adrián. Szombathelyen kombinálnak az emberek, néha az abszurditást sem nélkülözik a tavalyi feljelentés kapcsán.
Szombathelyen egy hete folyamatosan találgatnak az emberek, miután Fazekas Róbertet hétfői diszkoszgyőzelmét követően diszkvalifikálta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), és nem vehette át aranyérmét. Fazekas 25 milliliternyi vizeletet adott, több nem sikerült neki hatszori próbálkozása ellenére sem. Ezek után eljött a vizsgálat helyszínéről, és ezt olyan súlyos vétségnek ítélte meg a NOB, hogy azonnal kizárta Fazekast, az aranyérmet pedig a litván miniszterelnök testőre, Virgilijus Alekna kapta meg.
Gécsek tagad
Az eset kapcsán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség(IAAF) főtitkára megjegyezte, hogy kiváló angolsággal írott feljelentő levelet kaptak egy éve, amelyikben ábrával illusztrálják, miként szokta a vizeletét manipulálni az Európa-bajnok versenyző.
A gyanú elsőként a korábbi Európa-bajnok kalapácsvetőre, Gécsek Tiborra terelődött, és Gécsek közleményben határozottan tagadta, hogy ő lett volna a feljelentő.
Kiss Balázs nevetségesnek tartja
Hírbe hozták az 1996-ban kalapácsvető olimpiai bajnok Kiss Balázst is, akinek a szóbeszéd szerint az irigység lett volna az indítéka. „Ez a legnevetségesebb dolog, amit hallottam” – reagált Képes Sportnak a pár hónapja visszavonult klasszis.
Az olimpiára ki nem jutó diszkoszvető, Varga Roland is cáfolt, amikor felmerült a neve. Ő úgy került képbe, hogy a német világbajnok, Lars Riedel elismerte, ő felhívta a német vezetők figyelmét, hogy figyeljenek oda Fazekasra. Elmondása szerint információkat egy magyar versenyzőtől kapott a cuxhaveni versenyen, aki le is rajzolta, hogyan működik a manipuláció. A versenyen egyetlen magyar versenyző, Varga vett részt. Vargát a nemzetközi szövetség egyszer már figyelmeztette stimulánsok használata miatt, de el nem tiltotta.
A japán szál
Az Amerikában tanuló Máté Gábor neve is felmerült, pontosabban édesapjáé, aki egy névtelen felhívás után a magyar szövetséghez fordult, mondván vizsgálják ki, manipulálhatott-e Fazekas. A levéllel kapcsolatosan viszont ők sem érintettek, legalábbis cáfolnak.
A hírbe hozottak sora ennyivel azonban még nem ért véget, hiszen a szombathelyi pletykák szerint Murofusi Kodzsi is írhatta a levelet. A japán klasszis második lett Annus mögött a kalapácsvetésben, tehát neki nem is Fazekas, sokkal inkább Annus volt az útjában.
Murofusiról tudni kell, hogy erdélyi édesanyja révén beszél magyarul és az angollal sincsenek gondjai. Szombathelyen, saját naplója szerint a tavalyi világbajnokság után, szeptemberben járt. (A levelet Szombathelyen adták fel.) Annus keddi sajtótájékoztatóján egyébként nem válaszolt japán újságíróknak. Annus kizárása után Murofusit illeti meg az aranyérem.
Csak Gyulai tudja, ki a feladó
Vagyis a feladók száma egyre bővül, az esetet kizárólag Gyulai István tisztázhatja, aki állítólag tudja ki a feladó, de eddig még nem nevezte meg.