Kína hivatalosan is megdöbbenését és elégedetlenségét fejezte ki Macsimura Nobutaka külügyminiszter legutóbbi megjegyzései miatt, melyekben felszólította Kínát, hogy elmaradt történelemoktatási módszerein sok a javítanivaló.
Március elején Macsimura japánellenesnek nevezte a kínai történelemoktatást. Azt is hozzátette, hogy ha találkozna kínai kollégájával, megragadná az alkalmat és szóba hozná a kérdést.
A kínai külügyi szóvivő Macsimura megjegyzéseit \”teljességgel értelmetlennek\” minősítette szokásos pekingi sajtókonferenciáján. A szóvivő így fogalmazott: \”meg vagyunk döbbenve és elégedetlenül hallottuk a megjegyzéseket\”. Hozzátette: a japán militaristák a 30-as években megtámadták Kínát, nemcsak az ottani, de saját népüknek is óriási szenvedéseket okozva. A pekingi vezetés mindig azt javasolja, hogy \”tekintsük a történelmet egy tükörnek, és nézzünk a jövőbe\”. Az oktatásban is nagy hangsúlyt fektetnek a kínai-japán barátság erősítésére generációról generációra – mondta a szóvivő.
\”Teljességgel ok nélküli tehát kritizálni hazánk történelem-oktatását. Ugyanakkor a japán oldalnak is korrekt módon kellene kezelni a történelmet, ezzel sokat tehetne a két nép közelebb kerüléséhez\” – tette hozzá.
China daily