Damage Inc.
Figyelem, bekövetkezett a rég várt esemény, a Stefanovics-Török konzorcium ringbe lépett! Szombaton, a PeCsában került sor a nagy eseményre, remek fogásként összekötve a Mini lemezbemutató koncertjével.
Kezdetnek sensei Szénási Zsolt shito-kai csapata lépett be a ringbe – bemutatózni. Minden bemutatónak ilyennek kellene lennie, pörgött, tele ötletekkel, magas szakmai színvonalon.
A Mini egy órát játszott. Török Ádám garancia a zenei színvonalra, és hangulatot csinálni is tud. Itt is megtette, remekül tel el a blokk.
Fél tíz körül, Agócs „Yakuza” Tibor szpíker vezényletével elsőként Stefi küzdött. Idegesen kezdett, a román ellenfél pedig rögtön rohamozott – vesztére. Stefi módszeresen rúgta szét a combját, a második menetben TKO lett az eredmény. A közönség fantasztikus hangulatot teremtett, kalapot le elottük is, de foleg Rovatvezető Úr kesztyűs debütálása előtt. (És el tudjátok képzelni, Stefi az egész meccs alatt egyszer próbálkozott fordulós rúgással?!)
Dani szereti a változatosságot, ő (szintén román) ellenfelét testre dolgozta meg térdrúgásokkal. Három padló, és TKO az első menetben.
Szép volt, uraim. További részletek hamarosan megjelenő kedvenc lapotokban, folytatás Nyíregyházán, a Stefi-Dani féle „Romboló Rt.” február 12-én a kyo OB-n fog pusztítani. Akit nem riasztott el, hogy jóformán Kenyába kell leutazni (más akadály nem lehet, a jegyek ára jóformán jelképes), ott láthatja őket. Jó készülést, srácok, nekünk további jó bunyókat!
Szabó András