7. Nyílt Kyokushin Világbajnokság
A másik ágon Magosi Zsombor erőnyerőként jutott túl az első körön, majd spanyol ellenfelet kapott. A 32 éves, 2. danos Domingo Quinones 92 kilogrammos testsúlyával kemény ellenfél volt, de Zsombor jól mozgatta, irányította a mérkőzést. Az erőteljes gedan mawashi gerik mellett Zsombor jó néhány szép fejrúgást is kivitelezett. A jodan gerik megzavartták az ellenfelet, kis szerencsével ezek wazaarit is értek volna.
A második napon Zsombor azt a 117 kg-os, 3. danos iránit kapta ellenfélnek, aki már Európa-bajnoki címet szerzett a legutóbbi kontinensviadalon (ez úgy lehetséges, hogy a belgiumi EB-t nyílt versenyként hirdették meg a szervezők, így Európán kívül számos országból – pl. Kanadából, USA-ból és Japánból is – érkeztek versenyzők). A közel 25 kilós súlykülönbség ellenére Zsombor a 3 perces küzdőidőt végigmozogta, taktikusan leforgott, elmozgott ellenfeléről. Az iráni csak bírói döntéssel tudott nyerni, ami – véleményem szerint – már önmagában sem kis teljesítmény (ezt tudja, aki már állt 25 kg-mal nehezebb ellenféllel szemben versenyküzdelemben).
Robi még Zsombor ellenfelénél is nagyobb, 120 kilós iránit kapott a 3. körben, azt a Hadi Azizkhanit, aki a világbajnoki címig meg sem állt. Itt a súlykülönbség már 36 (!) kilogramm volt. Robi felkészülten, jól küzdötte végig a 3 percet, de nem találta a megoldást a 120 kiló megállítására, így bírói döntéssel az iráni nyert.
Úgy gondolom, mindkét versenyzőnk felkészülten, jó kondícióban érkezett a vb-re, és minden tőlük telhetőt megtett a győzelemért. Jól küzdöttek, ezúton is gratulálunk nekik!
EREDMÉNYEK
Férfiak
1. Hadi Azizkhani (Irán)
2. Hassan Nazemi (Irán)
3. Arash Sharifi (Irán)
4. Haidar Mohammed (Irak)
5. Andrej Noskov (Oroszország)
6. Anatolij Boronnikov (Oroszország)
7. Eissa Oghani (Irán)
8. Alexander Ibragimov (Oroszország)
Nők
(2. Súlycsoportos Női Világbajnokság)
Könnyűsúly
1. Anna Kukarina (Oroszország)
2. Natalija Jurkian (Oroszország)
3. Guzel Valiakmelova (Oroszország)
4. Juumi Tsuji (Japán)
Nehézsúly
1. Monelle Richard (Kanada)
2. Anastazia Zriumova (Oroszország)
3. Penita Davies (Uj-Zéland)
4. Sarah Wooley (USA)