37 életet követelő vasúti katasztrófa

 

Amagaszaki, Hjógo prefektúra

Legalább 37-en meghaltak és kétszáznál is többen megsebesültek, miután a JR (Japán Vasutak) egyik expresszvonata kisiklott, és az első három kocsi felborult. Az egyik vagon belerohant egy lakóházba – jelentette a rendőrség.

 

A baleset a Fukucsijama vonalon következett be reggel 9:20-kor. Sok utas rekedt a szerelvényen, őket megfeszített erővel próbálják kimenteni a mentők és az Önvédelmi Erők egységei. Takami Rjúdzsiro, a vonat vezetője életveszélyesen megsérült a balesetben.

A hét vagonból álló szerelvényen 580 utas tartózkodott. Az első vizsgálatok szerint elképzelhető, hogy egy, a síneken álló jármű okozhatta a vonat kisiklását.

A JR bejelentette, hogy a katasztrófa egy éles kanyarban történt, ahol 70km/órás sebességkorlátozás volt érvényben. Azt nem tudni, a szerelvény mennyivel haladt az esemény bekövetkeztekor.

A vonat a baleset előtt rövid idővel nyolc méterrel túlfutott az Itami állomáson, a visszatolatás pedig egy perces késést okozott. Az első kocsiban ülő utasok beszámolója szerint a szokásosnál gyorsabban haladtak a kanyarban, behozandó a késést. Egy 52 éves utas, Hajasi Szadao arról számolt be, hogy a baleset előtt hirtelen működésbe lépett a vészfék. „Mindenhol sikoltoztak az emberek, a csomagok pedig szanaszét röpködtek” – mondta. „A vészfék hatására az összes álló utas előrezuhant. Az ablakból láttam, hogy egy női kocsi (a vonatokon a rengeteg molesztálás miatt külön női vagonokat vezettek be – a ford.) felborul, néhány nő pedig nem mozdul többé. Rengeteg sebesült feküdt mindenfelé.”

A Mainichi Shimbun egyik újságírója is a kocsikban utazott, ő így fogalmazott: „az ütközés hatására szabályosan repülni kezdtem a vonat eleje felé. A következő, amire emlékszem, hogy óriási csattanást hallok, a vonat az oldalára esik és az emberek segítségért kiáltoznak, mások pedig nyugtatják őket.”

A vasúttársaság azonnal sajtótájékoztatót tartott, melyen kifejezték sajnálatukat a halálesetek miatt és megígérték, hogy mihelyt új információkhoz jutnak, be fognak számolni róla.

Kyodo


(A halottak száma azóta 50-re, a sebesülteké pedig 417-re nőtt.)

Related posts