A cél: 1000 kilométeres utazás nádhajóval

Egy tokiói polgári szervezet, a „Nád Útja” a célból szerveződött, hogy az ókori hajók, az ún.nádhajók létrehozásának megvalósításával foglalkozzon. A tervezésben egyre előrébb haladnak: a Kócsi prefektúrabeli Ashidzuri-földnyelvtől az idzui szigetvilágig körülbelül 1000 kilométeres út megtételét tervezik a nádhajóval. A nádhajó nádból és papirusznádból készül, kenderrel csomózzák össze, így tényleg a kezdetleges hajók mása lesz. A tervek szerint a Kócsi prefektúrabeli Toszasimidzu kikötőjénél bocsátják vízre a hajót májusban. A Kuroshio-áramlattal nagyjából két hét alatt ér célba. A hajóparancsnoknak azt az Isikava Jaszusit alkalmazzák, aki az a nádhajóval már résztvett az…

Olvass tovább

A Nippon Yusen 7 milliárd dollárt fektet hajókba

Japán legnagyobb szállítóvállalata, a Nippon Yusen KK bejelentette, hogy a következő 5 évben 160 konténerszállító hajót készít, hogy megfeleljen az ázsiai térségben tapasztalható növekvő szállítási igényeknek. A japán high-tech apróságok növekvő népszerűségnek örvendenek Ázsia-szerte, míg a kínai és egyéb olcsó termékek Japánt árasztják el. A NYK meglévő flottájának hajóit cserélik le az új járművekkel 2008-ig – jelentették be a héten. A projekt végére a cég jelenlegi 540 hajós flottája 650 hajóssá bővül.– A tengeri szállításra világszerte egyree nagyobb igény mutatkozik, különösen a gyorsan növő kínai és ázsiai piacok hatására. A…

Olvass tovább