Megjelent a Szaku 19
INTERJÚ TSUKAMOTO NORICHIKÁVAL
Tsukamoto Norichikával már a Kansai Bajnokságon lefixáltunk egy interjút. Nagyon kedves volt, azt mondta, bármikor szívesen áll a rendelkezésemre. Az országos bajnokságon ő mondta, hogy találkozzunk inkább a verseny végén, ugyanolyan kedvesen, bocsánatkérően. Mikor végre összejött a nagy találkozás, végignézhettem, hogyan búcsúzik el edzőtársaitól. Meleg szívvel köszönte meg segítségüket, és mindegyikkel kezet fogott. Kicsit tartottam tőle, hogy hatodik helyezése miatt frusztrált lesz és le is mondja az interjút, de teljesen nyugodt volt, és higgadtan viselte vereségét. Egy másik interjúban azt nyilatkozta a verseny előtt, hogy ha veszít is, feláll, mert a kudarcból is tanulni lehet.
Még a súlycsoportos országos bajnokságon láttam először. Akkor nem volt nagyon szimpatikus, főleg, hogy a bírók alaptalanul hozták ki egy meccsen győztesnek. A mindig mosolygó arca is inkább ironikusnak tűnt. Azóta rengeteget meséltek róla edzőtársaim, és személyes benyomásaim alapján is nagyon nagyot nőtt a szememben. Igaz, régen sokkal erősebb volt, de gondolkodásmódja lenyűgöző, minden szavából tanulni lehet. Kedvessége határtalan volt az interjú alatt is. Közvetlen és barátságos volt, türelmesen figyelte japán nyelvi bénázásaimat és kedvesen elmosolyodott udvarias és köznyelvi kifejezéseim buta keveredésén. Türelemmel viselte több, mint 40 kérdésemet is, bár én még nagyon szívesen beszélgettem volna vele. A nézőtéren ültünk le, előttünk már a munkások pakolászták a berendezést.