Megjelent a Szaku 19

Megjelent a Szaku 19!

Image

 
Kapható az újságárusoknál, illetve megrendelhető ITT.

Részletek a tartalomból…

A szaké
A szaké rizsből erjesztett, nagy alkoholtartalmú (gyakran 18%-os) japán sörféleség. Szeszfoka, aromája és állaga miatt sokszor helytelenül rizsbornak is nevezik. Hagyományos elôállítása meglehetősen fáradalmas, főleg a házi készítők számára. A három alapanyagot (róluk kicsit késôbb) jól átgyúrják, majd egy kádba helyezik. A keveréket egy hónapig hagyják erjedni, ebből jön létre a 11%-os alkoholtartalmú motó. Ehhez újabb adagot adnak hozzá az alapanyagokból. A második erjesztés egy hétig tart. Ezután a szakét még egy hétig pihentetik, majd leszűrik és palackozzák.
A japán szakénak több fajtája is van, amelyeket különböző régiókban állítanak elő, és szá­mos módon szervírozzák. Ezen nemzeti ital fo­gyasz­tása valódi kis ceremóniát hívott életre. Általában felszolgálás előtt megmelegítik, és kis porceláncsészécskékből szürcsölgetik. Valószí­nűleg íze mellett a hagyományos, ünnepélyes fo­gyasztásnak volt köszönhető, hogy mára külföldön nagyrészt mindenhol elterjedt, és mostanság a világkonyha számos helyszínén is felhasználják. Ennek hatására a japán szakéfőző mesterek egyre több új módszert fejlesztettek és fejlesztenek ki a tradicionális ipar felélesztésére.

Related posts