Kinevettük a hegy istenét

Reggel hatkor ébredtem az ablakom el?tti nevetés hangjára. Miért kel fel valaki ennyire korán és még nevet is? Aztán leesett – nekem is ott kéne lennem.

A szomszédok egy szertartás kedvéért gy?ltek össze, amely a Hegy Istenéhez szól. Évente kétszer imádkozunk hozzá, aki a házam mögötti szentélyben lakik.

Az emberek évszázadok óta imádkoznak a Hegy Istenéhez, ebb?l én nagyjából tíznek voltam szemtanúja. Mindig ezzel a reggeli kacajjal kezdik, aztán a nevetés napokon át folytatódik a szentély el?tt. Be kell ismernem, sosem értettem, mir?l szól ez az egész. Olyan volt, mint egy titkos nevet?társaság.

Részt vettem ugyan a szertartáson, de csak mint periférikus megfigyel?. Észrevettem, hogy minél több éve élek itt, annál több helyi várja el, hogy kivegyem a részem a szomszédság m?ködtetéséb?l. És én szívesen veszek részt rajta. A legtöbb vidámságot a Laza Öregek okozzák.

Mire kiugrottam az ágyamból, már a teljes szomszédság. a no-rito imát kántálta. Az emberek kartonpapírra írt – 24 pontos bet?kkel szedett – szövegr?l puskáztak, úgyhogy azok is el tudták olvasni, akik otthon felejtették a szemüveget.

Mindenki a hegy felé fordult, ahol az oldalára tapasztott szentélyben lakik az istenség, és hogy jól érezze magát, a bejáratnál ajándékokat halmoztak fel. Sosem hittem volna, hogy ennyire könny? egy hegyi istent kielégíteni: import banán, két frissen szedett jégcsapretek, két sárgarépa és két frissen fogott, ám halott hal. Ha csak a csúcson imbolygó sziklát nézem, könnyen elképzelem, hogy akár vadabbakat is kérhetne. A felajánlott ajándékok között lehetne például a tízparancsolat szuvenír másolata, vagy a K?korszaki szakik DVD-n, egy képeslap Gibraltárról, egy all-inclusive turistaút Uluruba, s?t, egy Elvis-poszter.

Aztán lehet, hogy ezért van ott az a köteg pénz a szentély el?tt – néha meg kell vesztegetnünk az isteneket. Elvégre mindenki kerülhet sziklakemény helyzetbe.

A szertartás után jött a kötelez? o-meeki (pohárköszönt? az isteneknek), aztán indultunk dolgozni. “Ne felejts el visszajönni este hatkor – mondták a szonszédok nevetve.

Hatkor egy újabb noritót olvastak fel, aztán következett egy újabb o-meeki, végül söröket és szárított tintahalat adtak körbe. Elkezd?dött a parti!

Felfedeztem a szomszédok között üldögél? újságost, egy virgonc, 72 éves férfit, akit minden reggel látok de nem ismerem túlságosan. Még a nevét sem tudom, mivel mindenki sinbunja-szannak (újságos úrnak) hívja. Gondoltam, ez egy jó alkalom arra, hogy melléüljek és megismerjem kicsit.

Ahogy beszélgetni kezdtünk, megéreztem, hogy Újságos úr id?sebb, mint gondoltam. Észrevettem ugyanis, hogy amikor az el?fizetési pénzeket szedi, nyilvánvaló jelét adja, hogy nagyon sok évet élt meg: nejlonzacskót használt pénztárca helyett.

Újságos úr a földet bámulta és észrevett egy darab tintahalat. Felkapta és az összes rátapadt homok ellenére egy falásra eltüntette a szájában. Tudtam, hogy ez nem az életkorból adódik, hanem abból, hogy tökrészeg. És ett?l nevetnem kellett.

További sörök és tintahalak indultak körbe, az összes szomszéd történeteket és vicceket mesélt, a nevetés hangos volt és vad. Amikor Újságos úr úgy döntött, hogy hazamegy, felállt, de megtántorodott. Felugrottam, a hóna alá nyúltam és felajánlottam, hogy hazakísérem. Hosszú út volt, tekintettel a girbegurba útvonalra, amit követtünk, de végül a telihold fényében sikerrel lokalizáltam a házát a még nálam is magasabb paradicsomok sorfala mögött.

Mire visszaértem a Hegy Istene szentélyéhez, néhány szomszéd már távozott (egyedül), mi pedig továbbindultunk a sziget másik felére. Egy homokos tengerparton friss söröket bontottunk és néztük a teliholdat.

Másnap reggel hat órakor ismét imádkoztunk és o-meekiztünk. Utána sörök és szárított tintahal járt körbe, mi pedig nevetésbe fogtunk.

Nem tudtam nem észrevenni Újságos úr hiányát.

Aztán amikor hazaértem, kiderült, hogy nemcsak az újságomat hozta házhoz, hanem egy nagy zsák érett paradicsomot is.

Amy Chavez

Related posts

Kommentelj