Megnézhetjük a Junior EB résztvevőinek újabb csatározásait!
Diákolimpiai Döntő Veszprém, 2005.04.24
A kiváló diákolimpiai program legfontosabb eseménye közeledik, a döntő, ahol a Junior válogatottak is tatamira lépnek! Igaz, csak két héttel vannak a kontinensviadal után, de feltehetően többségük itt is rajthoz áll. És persze rajtuk kívül minden más korosztály is.
A versenyzők három területi selejtezőből juthattak ide. A verseny nyílt, így minden szervezet lehetőséget kapott, hogy részt vegyen ebben a nagyon színvonalas, és nagy létszámú mezőnyben a versengésben. A verseny abból a szempontból is fontos, hogy egy jó formaátmentéssel a válogatottak megmutathassák, mennyire fel voltak készülve az Európa-bajnokságra. Ismerve a szervezőket, bizonyára most is színvonalas rendezésben és szervezésben lesz majd részünk!
Jövőre pedig Budapesten lesz Európa-bajnokság, ami ugye nagy lehetőség és felelősség. Itt mint rendezők nem 2, hanem 3 versenyzőt indíthatunk. Tehát már most figyelni kell az edzőknek, kik azok az első éves juniorok, illetve utolsó éves ifik, akikkel el kell végezni azt a magas színvonalú munkát, melynek eredményeképp méltón képviselhetnek mindannyiunkat! Tehát irány a diákolimpiai finálé Veszprémben, és szurkoljunk a magyar Kyokushinért!