K-1 Dinamit – december 31.
A hazánkban is óriási népszerűségnek örvendő versenyrendszer az év utolsó napján sem hagyta program nélkül a rajongókat, akik ezt meg is háláltak. 53 000 ember ment el Oszakába, hogy lássa az év utolsó gáláját.
Az eddigi legkülönlegesebb programot láthatták a K-1 rajongói.
Az első körben egy MMA küzdelemben az amerikai Predator mérkőzött a francia Kristof Midoux-val, aki már az első menetben vesztett, 1’11”-nél egy fojtás következtében.
Majd egy speciális MMA szabály szerint zajló csatában lépett kötelek közé a francia Cyril Abidi és a nigériai Bobby Ologun. A francia itt sem járt nagyobb sikerrel, mint a K-1 küzdelmekben: pontozásos vereséget szenvedett.
A japánban nagyon népszerű Yoshihiro Akiyama most debütált a profik között. 81 kg-ban rendkívül sok bajnoki címet tudhat a magáénak a 175 cm-es judóka. Most speciális MMA rendszerben is kipróbálta magát, méghozzá szintén egy újonc ellen, aki azért nagy hátrányban volt, mivel bokszoló. Az úr a Fehér Bölény – Francois Botha. Bár a súly tekintetében nagy fölényben volt az öklöző, de a judóka minél hamarabb igyekezett hazai vizekre evezni: amikor a földön voltak, már nem volt menekvés, egy karfeszítéssel meg is szerezte a győzelmet – 2 percen belül. Így a nem régi Lee Bannerrel, majd Peter Aertzel szembeni K-1 győzelme után újra vereség került a mérlegébe.
Majd a nálunk szinte ismeretlen, japán MMA küzdő, Caol Uno mérkőzött saját szabályrendszerében a thaiföldi Chandet Shorpantrey thai bokszoló ellen (akinek a saját szabályrendszerében már közel 200 küzdelme van). A hazai pálya minden szempontból érvényesült, és a 2. menet legelején a japán fiú győzött.
Az amerikai Don Frye kikapott a japán Yoshihiro Nakaótól, MMA szabályok szerint, 3 menetben, pontozással.
Egy K-1 küzdelemben ismét élvezhette a közönség Rey Sefo egyéniségét Gary Goodridge-dzsel szemben, bár igen rövid volt a „fellépés”, mindössze 24 másodperc kellett hozzá, hogy kihirdessék Sefo győzelmét.
Musashi meglepetésre k.o. győzelmet aratott az amerikai Sean O’Haire felett, a 2. menet 44. másodpercében.
A két K-1 Max-es sztár, Masato és „Kid” Yamamoto küzdelméből Masato került ki győztesen, bár nem egyértelműen (2-0).
A népszerű Fujita rohamait csak 1 percig bírta az egyiptomi Karam Ibraqim MMA küzdelmükben. Fujita ismét győzött.
Jerome Lee Banner egy nagyon érdekes szabályú küzdelemben lépett ringbe Bob Sapp ellen. Az elején K-1 szabályok szerint mérkőztek, majd MMA-ra váltottak. Az eredmény végül döntetlen lett, amit mindketten igazságosnak tartottak.
A főmérkőzés az „előre jelzett” végeredménnyel zárult. Akebono érhetetlen okból ismét új vizekre evezett, és számára elég idegen terepen próbálta ki magát. Dicséretes, hogy bátor harcosként vállal minden kihívást, de ha tényleg az a célja, hogy a gyermekei büszkék legyenek rá, akkor kissé reálisabb kihívásokat kellene keresni. Hisz Royce Gracie ellen küzdenie speciális MMA-ban nem túl „reális” kihívás számára. Nem meglepő módon Gracie 2 perc alatt győzött.